Ugye már régóta terveztem, hogy elindulok egy itteni mountain bike versenyen. Először úgy terveztem, hogy az egyetmi csapattal megyek ide-oda, de mire meglett a bicaj, a pedál, és a cipő, addigra vége lett az egyetemi szezonnak. Meg ők amúgyis inkább az országútra vannak pörögve (de azt elég komolyan csinálják).

Azért van más lehetőség is. Például a Florida State Championship, ahol mindenki megtalálhatja a saját kategóriáját. De tényleg az egészen pici gyerekektől a szponzorált versenyzőkig mindenki mehet. Kitűnő családi program. Ráadásul van single-speed kategória, bár ez nincs tovább bontva. Szóval én ennek a sorozatnak két versenyére neveztem. Mindkettő itt volt a közelben: az egyik a San Felasco Park-ban, a másik a Santos Bike Trail-en, Ocala mellett. Az egyik fél, a másik 1 óra autóval.

Az eredményeim nem valami fényesek, egy utolsó és egy utolsó előtti helyet sikerült elérnem. Azért kicsit magyarázom a bizonyítványt: egyrészt itt a profik és az amatőrök együtt mennek, tehát jelentős különbségek vannak. Másrészt az első verseny a H1N1-em után 5 nappal volt. Azt hittem teljesen meggyógyultam, de mikor kellett volna pár köbméter levegő a tüdőmbe, akkor éreztem, hogy még nincs minden rendben. A második verseny az egyetemi hajrá után, tehát erre sem készültem. Na de tényleg nem akarok a honi fociválogatott mindenkori szövetségi kapitányához hasonlítani, aki még részegen is ártatlan arccal magyarázza, hogy a tészta miatt volt a szopacs. A valódi ok az, hogy nem tekerek eleget. Hetente egy vagy két alkalommal megyek bicajozni, akkor is csak 1-1,5 órát. Ez pedig a kezdő kategória. Oda is lehet nevezni.

A pályák egyébként 6 mérföld hosszúak voltak, a floridai viszonyokhoz képest nagynak mondható szintkülönbséggel. A single speed kategória futama 3 kör, tehát 18 mérföld volt. Az első körök még viszonylag jó tempóban mentek, de második-harmadikban már erősen romlott a teljesítményem. Az ösvények elég szűkek, így az előzés nehéz. Úgy korrekt, ha a gyorsabb versenyzőket engedem - különösen, ha nem is azonos kategóriában versenyzünk- ezért figyelni kell hátra is és félreállni kicsit, ha jönnek. Sok volt a gyökér a földön, Santoson sziklás rész is volt, így a GT-vel pattogtam rendesen - nem sokan mennek teljesen merev bicajjal. Ja, ha már bicaj: voltak nagyon szép kerékpárok, a profik rajtjánál egy kisebb magyar vidéki település lakóinak éves jövedelme (= a falu egyetlen kocsmájának és vegyesboltjának összesített éves árbevétele) biztosan felsorakozott. Egy jó bicaj $3000-$5000, de itt ez nem jelent akkora érvágást. De a jó bicajokról írok egy másik postot.

Jöjjenek a képek:

Készülődés, olajozás. Táti mögöttem takarásban van és figyel.

Jön ő is szerelni, hozza a szerszámokat és az olajat.

Aztán a saját bicaját is rendberakja.

Szeretem a bicajom. Külön dícséret a szemfüles fotósnak.

San Felascoban a rajtvonalon. Itt még vigyorgok, aztán már nem annyira. A tőlem jobbra álló fószer bicaján a kékes színű kerékszett ezer dollárba kerül (ő lett az utolsó). 

Santos-on a rajvonalon. Itt csak nyolcan indultunk a singlespeed kategóriában. Mögöttünk a következő kategória, 3 perccel később indulnak ők is.

Santos-on így nézett ki a befutó és környéke.

Itt egy népesebb kategória készülődik. Háttal világos pólóban a főszervező.

És a befutó San Felasco-ban. Itt már nem vigyorogtam, a lábaim ólomból voltak, a levegőt pedig a seggemen vettem.

A Voyagerrel kapcsolatban a legfontosabb hír, hogy hálaadás után, black friday napján vettem rá 4 új gumit (215/65 R15). A régiek - eltérő mértékben - de kopottak voltak. Először úgy terveztem, hogy csak kettőt cserélek. Ez a legolcsóbb gumi esetében (valami kínai fos) $180 lett volna szereléssel. De elérkezett a nagy fekete nap, 5-kor felkeltem és elmentem a gumishoz. A pénteki akció az volt, hogy $400 feletti vásárlás esetén $200 kedvezményt adtak. Választottam négy Firestone gumit, szereléssel együtt $440 lett volna, de kedvezménynek köszönhetően csak $240-be fájt. Ez így már baráti volt, még úgy is hogy az autót 9 hónap múlva eladjuk. Meg ugye a biztonság.

Aztán másnap a bal első leeresztett menet közben. Majdnem agyvérzést kaptam, de szerencsére kiderült, hogy rosszul tették fel a dísztárcsát és annyira nyomta a szelepet, hogy kijött a levegő. Dísztárcsa le, kerék felpumpál, azóta tökéletes.

A további fejlesztés (de ez inkább csak apró ajándék a Voyager érzékeny lelkének), hogy az eBay-en lőttem ócsóér napellenzőket tartó biszbaszt (vagy bizbasz? Grétsy tanár úr?).

Na kérem.

A szemeszternek vége van. Most iszonyatos blogfejlesztés következik. Senkinek sem kegyelmezek. Mindent telehányok karakterekkel!

Az első post focis. A szezon utolsó hazai meccsét Tátival megnéztük kívülről. A hűvös idő ellenére nagyon sokan voltak a stadion körül. Ilyenkor a parkolókban és a campus területén tanyáznak, sütögetnek, söröznek és nézik a meccset. (Ezt a tevékenységet úgy hívják hogy tailgating.) Nem rossz. És hogy nézik a meccset? Hát plazmatévén! Visznek magukkal.

A legdurvábbat természetesen nem fényképeztem le (csak azért hogy ne legyen hihető): volt egy speciális, külön erre a célra kialakított utánfutó. Kb 2 méter magas, fém, felhajtható oldalfallal, ami szépen árnyékolta az utánfutóba szerelt 1,5 méteres tévét. És persze megvolt a helye a BBQ-nak, székeknek, asztalnak. Mindennek. Egy perfekt tailgating utánfutó volt a csapat kék-narancs színére fényezve.

ESPN Radio

Bazár.

Táti így provokálta az ellenfél szurkolóit.

A stadionnal szemben a főutcán már bokáig járnak a szemétben.

Azóta sajnos elvesztettük az Alabama elleni meccset, így a bajnoki cím elúszott. És Tim Tebow sem lesz többé.

Lehet valaki ennyi autós post láttán bepöccen és soha többet nem néz a blogra, de akkor is. Láttam pár nagyon béna autót, ezeket szeretném megosztani. Röhögjön más is. Próbálok fokozatosan haladni, nehogy baj legyen.

Saturn SL: ez a márka szerencsére nálunk kevésbé ismert. A marketingesek ennek a kis méretű típusnak az igen sokat mondó SL nevet adták.

A legdurvábban este néz ki, mikor ég a lámpája: a két távolsági égő van legbelül, egymástól 40 centire. Nem tudod, hogy mi jön mögötted! Randasága ellenére egész sok fut belőle, mert olcsó.

A következő versenyző legyen a Chevrolet Malibu Maxx egyik újjabb kiadása. A tervező úgy-ahogy kidolgozta az elejét, majd éppen elkezdte volna rajzolni a kombi hátsót, mikor valaki rávert egyet a kezére és ilyen lett.

Megint egy Saturn, ezúttal a Vue nevű SUV. Egész normális lenne, de az eleje... Megint az extra széles lámpatestek. Juj.

A következő kicsit kilóg a sorból, mert ez haszonjármű és annyira ronda, hogy az már szép: Chevrolet V30. A mai napig hasonlókat használ a FedEx és a UPS. Négyzet alakú kerekekkel lenne tökéletes. A funkcionalitás, ugye.

Chevrolet Uplander: ennek egész egyszerűen nem fejezték be az orrát. Valami hiányzik róla. Ráadásul újjabb típus.

Ford Flex: ez a crossover egyrészt rettentő aránytalan (élőben méginkább), másrészt Mini akar lenni (az új fajta). Még a felnik is a Minilite kinézetűek. Nem értem. Kinek jut ilyen az eszébe?

Jönnön a nyertes: Pontiak Aztek. Először azt hittem hogy a randa autók gyártásában verhetetlen koreai SsangYong-tól vették át valamelyik modellt, de nem. Rohadt nagy, aránytalan kasztni apró kerekeken, az eleje össze-vissza szabdalva, a hátulja X6 és C4 legrosszabb elegye. 2001-ben kezdték gyártani, nagy bukta után 2005-ben abba is hagyták.

Persze az ilyesmi ízlés kérdése. Lehet, hogy valakinek ezek tetszenek, sőt meg is veszi. Nem kell érte bántani. Európában is született már elég sok szörnyeteg, itt meg biztos azokon röhögnek.

És mit épít az építőmérnök a gyerek Legojából? Hát például hidat. Ilyet:

A 72 darabos Duplo készletből ekkor fesztávot lehet áthidalni. Pontosabban lehetne nagyobbat is, de csak a biztonság jelentős csökkentésével. Lali pedig azt nem engedné. (Azért még kísérletezek és konzultálok Krizsivel.)

Egyéb:

Hétfő délutánra belázasodtam és iszonyat fájt a fejem, másnap reggel a H1N1-et tenyésztették ki  először a torkomból (71% biztonsággal), majd a takonyomból vett mintából (100% biztonsággal). Kedd délutánra lement a lázam, szerdán már csak a torkom fájt, csütörtök reggelre az is elmúlt. Eddig úgy tűnik Brig és Táti nem kapták el.

Ma (csütörtökön) van hálaadás, ezért munkaszüneti nap van, holnap is. A suliban már a szerdai órákat is törölték, sokan pedig már a múlt hétvégén hazautaztak a családhoz. Ilyenkor pulykát zabál mindenki. Bár az ünnep vallási eredetű és régen az aratás befejezéséhez kötődött, ma már nem csak a jó termésért, hanem mindenért hálát adnak mindenkinek.

Péntek a hagyományos karácsonyi bevásárló szezon kezdete. Ilyenkor a boltok a szokottnál korábban nyitnak és kisebb-nagyobb kedvezményeket adnak (Black Friday-nak hívják). Ez persze gyakran okoz a budaörsi Elektro Word 2002-es nyitásához hasonló mókás tömegjeleneteket. Hiába, a kétméteres plazmatévé a floridai nyugdíjasoknak is nélkülözhetetlen. Az e-kereskedelemben az ákció több napig is tarthat. Ja igen: a boltokban minden ár forgalmi adó nélküli ár. A pénztárnál kerül rá kb 7% ÁFA (az élelmiszerek és még pár termékcsoport adómentes). De ha az ember egy másik államban bejegyzett webshopban vásárol, akkor nem kell forgalmi adót fizetni. Mókás. A szállítás gyakran ingyenes vagy nagyon olcsó (a 1-2-3 naposért azért fizetni kell rendesen), így megéri a neten rendelni. Ez persze iszonyat csomagforgalmat generál szerte az országban. A kihordással a posta (USPS), és a nálunk is ismert FedEx és UPS foglalkozik. Egyszer láttam DHL-t is, de úgy tűnik az nem menő. Naponta többször jönnek ide a faluba is.

Ha már vásárlás, akkor: nekem nagyon tetszik, hogy egészen minimális a kézpénzforgalom. Mindenhol lehet kártyával fizetni, az utolsó putri boltban is. Nekünk is csak a mosógépbe kell apró. Egyébként nyugodtan bárhova el lehet indulni zsebre vágott százasok nélkül. (Ja, lehet a kocsmába kell kp - nagyon szégyellem, de ott még nem voltam.) A pénztárgépeknél a kártyás fizetés (az adatátvitel) sokkal gyorsabb mint otthon és nem hőpapírra kell kifogyott golyóstollal aláírást karcolni, hanem az is elektronikus. Éljen a fogyasztói társadalom!

A szokásos mentegetőzést (lusták vagyunk, nem írunk a blogra) most kihagyom. Igazából nem sok minden történt az elmúlt pár hét alatt. Én iskolába jártam, tanultam, Brig és Táti meg itthon voltak. Nem is kirándultunk.

Ma viszont végre elmentem az egyetem focicsapatának (Florida Gators) meccsére. A szezon elég rövid: gyakorlatilag szeptembertől decemberig tart. A mai az utolsó előtti hazai meccs volt, tehát nekem az utolsó előtti alkalom, hogy megtapasztaljam az amerikai foci varázsát. Brig és Táti otthon maradtak, mivel Tátinak száj és körömfájása van.

Diákjegyet úgy lehet szerezni, hogy a szezon előtt némi díj ellenében regisztrálni kell. A regisztráció lezárása után kisorosolják azt a 40-50.000 diákot, aki majd a szezonban kap jegyet. A szerencséseknek nem kell mást tenni, mint a meccs előtt pár nappal $10 ellenében átvenni a jegyet, és elmenni a meccsre vagy némi haszonnal eladni a jegyet. Én is így jutottam most jegyhez. Lehet venni természetesen normál jegyet is, de az drágább (az öregdiákok $100 felett fizetnek).

Kicsit a stadionról: a Ben Hill Griffin Staduim 1930-ban készült el 21.769 férőhellyel. Az évek során folyamatosan bővítették, fejlesztették, így ma már több mint 90.000 embert tud fogadni és ezzel Florida legnagyobb stadionja. A stadionnak van egy másik neve is: "The Swamp", ami mocsarat jelent. (Az aligátorok a mocsárban laknak, ugye vágod?) Ezt látják a madarak:

Na én bementem ebbe a komlpexumba. Pontosabban először lepattantam róla, mert nem engedték be a hátizsákomat. Először alaposan átnézték, hogy mi van benne (pulcsi, pénztárca, fényképező, génkezelt alma), megállapították, hogy semmi illegált nem szállítok, majd mondták, hogy nem vihetem be. De miért? Mert hátizsákot nem lehet bevinni. Eközben kb 10 csaj ment be mellettem, hatalmas táskákkal. Akkor azt miért? Ja kérem, azt be lehet vinni, mert az nem hátizsák. Kissé értetlenül pislogtam, de mivel láttam hogy biztonsági emberünk elszántsága fodítottan arányos az értelmi szintjével, gyorsan leraktam a hátizsákot az Építőmérnöki Kar közeli épületében (ahova a diákigazolványom segítségével bármikor be tudok menni) és pár perc múlva már a mocsárban voltam. Az almát is sikerült becsempésznem a gyomromban. Ezt láttam:

Kicsit sokan voltak. Ja és kevés kivétellel mindenki narancs vagy kék színben pompázott. (A stadion előtt láttam egy lényt, volt vagy 140 kg, csupa szőr, egy szál rövidnadrágban, narancssárgára és kékre festve tetőtől talpig, hulla részegen. Helyi ultra.) Én persze szittya vagyok, nem voltam hajlandó beruházni ilyen narancs-kék cuccra. Az árpádsávos fradizászlót meg otthon felejtettem.

Maga a játék elég jó. (A szabályokat most nem ismertetem, mert csúnyán besülnék.) Csak az a bökkenő, hogy az effektív játékidő elég kevés. Amire érdemes volt odafigyelni, az kb 20 perc lehetett, ezzel szemben f1-4-ig tartott a jaték. 4x15 perc játékidő, félidőben 20 perc szünet, de közben sokszor megáll az óra. Ilyenkor elszállítják a sérülteket és nyomnak egy extra adag reklámot. Szóval amikor akció van, az tényleg látványos: ütközések, nagy dobások és futások, touch down. És amikor nincs játék, akkor show time van. Van masírozós zenekar, zászlólengető lányok, botdobáló lányok, pom-pom lányok és fiúk, 2 kabala aligátor (végig idétlenkedik a játékot), szpíker, a már említett reklámok és nyereményjátékok. Ki van találva, na. Ami nekem nem tetszett, az a szurkolás. A hullámzás még elmegy, de mikor egymást átkarolva jobbra-balra dülöngélve énekelnek valami trágya nótát (oktoberfest 10 korsó után), vagy a sapkákat lengetik ütemesen zenére vagy kézzel csapkodva utánozzák az aligátor száját az már kicsit sok. Ja és persze egyesek minden pont után pacsiznak (fej felett, két kézzel) a többi idiótával, mintha ők csinálták volna az egészet. Persze ha kicsit belegondolok, lehet hogy jobb ez, mint a horogkeresztes zászló-lengetős, banándobálós-huhogós, metrószerelvény belső átrendezős, rebiszverős kombináció. Mindazonáltal tényleg mindent megtesznek a csapat biztatása érdekében. A hatalmas tömeg, a hangzavar, a stadion és a bizonyos 20 perc miatt nagyon nagy élmény egy ilyen játék. Ja, és ez még csak az egyetemi szint. Az NFL tuti lehet.

Most jöjjenek a képek. Pom-pom lányok és fiúk bemutatója (a fiúk a lányokat dobálják és a magasban tartják fél kézzel, mint a cikruszban az artisták). Lenyűgöző. (Csak vicceltem.)

Ez itt a rezesbanda speciális alakzatba rendeződve botdobálós és zászlópörgetős lányokkal. Rengetegen vannak, egy egész szektort elfoglalnak. Saját tapasztalat: a nagy zenekar azért jó, mert senki nem veszi észre, hogy hamisan játszol, vagy esetleg egyáltlán nem játszol.

A következő kép közepén a rezesbanda egyik karmestere látható. Összesen 3 ilyen van, mindegyik létrán áll. Tőle jobbra a botdobálós lányok vannak furcsa pozícióban.

Indul a játék (Steiner Kristóf szíve nagyot dobban).

Ezen a képen elrejtettem egy labdát. 

Ez lett a végeredmény. Az ellenfél a Florida International egyetem csapata, a Panthers volt. Lemostuk őket.

Így sztároltatja magát a csapat. Jó sokan vannak.

A következő ábrán a helyi sztár, Tim Tebow quarterback látható, amint H1N1 vírust osztogat a lelkes közönségnek.

Így néz ki a pálya közelről és a stadion lentről: 

És itt van a "Ki tud legkevesebbet az amerikai fociról" játék mai nyertese. Lagalább lelkes.

(Nem Beának való.)

A Lincoln Continental pár hete érkezett az apartman komlpexumunkba (milyen szép szó, ugye?). Gondoltam írok róla kicsit és csinálok pár képet is. Erről van szó:

Kicsit túrtam a netet és azt adta ki, hogy ez valószínűleg egy 1970-79 között gyártott, negyedik generációs Lincoln Continental. (Az előző generáció arról híres, hogy abban parádézott Kennedy elnök, mikor lelőtték.) Elég nagy. Nagyon nagy. Sajnos nem álltam mellé a Voyagerrel, akkor látszana igazából mekkora. Majd kerítek egy Marutit, azzal még mókásabb lesz párosítani. Majdnem 6 méter hosszú, 2400 kg, természetesen V8-as motor van benne, a kisebb 6.6, a nagyobb 7.5 literes. Konkrétan ez a darab kicsit most le van pukkanva. Nem tudom, hogy saját lábán érkezett, vagy szállították (túlméretes szállítmányként, éjszaka).

Belül nem sokkal nagyobb, mint egy új Golf, de akkoriban még más elvek szerint tervezték az autókat, pláne itt Amerikában. Itt van például a lökhárító. Ilyet ma már nem csinálnak, mert úgy gondolják, hogy nem néz ki jól és mert összetörné a betonkockát az NCAP törésteszten. Szerintem jól mutat és a plázában parkolásnál is segít "érzékelni" hogy mennyi hely van még ZS Merci elejéig.

A hátsó rész meg ilyen: van két szép kipufogó. Valamelyik idióta vonóhorgot szerelt rá. Levehetőt! Képzelem, amint ezzel húzza a piros Lady típusú utánfutót, rajta egy disznó, spannerrel rögzítve. A lökhárító gyűjti a faleveleket, egyre inkább belesimul a környezetbe.

A belsejében rengeteg hasznos holmi van. Gondolom ebbe pakolták a lomokat. A bőrülés némi ápolásra szorul. Szerintem majd szükség lesz egy David Attenborough-ra is, aki felújítás előtt rövidfilmet forgat az autóban élő és ott nyugalmat találó, veszélyeztetett állatfajokról.

Azon gondolkodtam milyen színű lehetett. Kék vagy szürke? Mostanára aszfaltszínű lett.

Ha majd egyszer megcsinálják, akkor akár ilyen is lehet (bukólápa, széria kispárna az ülésen, ugye?).

Nekem inkább szakadtan tetszik. Hazavinném, vennék mellé egy olajfinomítót és krúzolnék vele napestig. Néha pedig a körúton megpöccinteném az út közepén parkoló prémium kategóriás, 21. századi limuzinokat. Csak úgy viccből.

Na már megint régen írtam, jöjjön tehát a Halloween beszámoló és egyebek.

Az amerikaiak eléggé rákészülnek az ünnepre, a Nagyáruházban külön részleg nyílik ilyenkor, ahol meg lehet venni a cukorkát, műpókhálót, jelmezt, mindent. Nem kis üzlet. Mi is engedtünk a fogyasztói társadalom nyomásának és vettünk Tátinak egy jelmezt. Aztán visszavittük és kicseréltük egy nagyobbra. Aztán megpróbáltuk feladni rá. Táti reakcióját látva elraktuk a jelmezt a szekrénybe és pihentettük a dolgot. Aztán eljött a hétfő, az első Halloween party napja. Ez nem itt nálunk, hanem egy másik faluban volt, tehát autóval mentünk. Táti a jelmez nélkül utazott, de a helyszínre érve a Voyagerben ráadtuk. Továbbra sem látszott kifejezetten boldognak, de legalább már nem tépte le magáról a göncöt. Egész egyszerűen lefagyott. Így állt mozdulatlanul:

Aztán megmutattuk neki a tükörben, hogy milyen pompásan fest a törpe jelmezben és ettől jobb kedvre derült. Meg persze látta, hogy a többi gyerek szülei is rendkívül szórakoztatónak találják, hogy csemetéjükre mindenféle idióta műszálas ruhát adhatnak. Látta, hogy más is szenved, tehát már neki sem volt annyira szörnyű. Aztán a második, szerdai partyra készülve már "örült", mikor ráadtuk a jelmezt.

Íme a jelmezes fényképek.

Egyik hódolója, Aiva (USA) társaságában.

Ez itt Coco és anyukája Pilar (Chile):

A méhecske Sarah (Brazil), a tőle balra álló rovar pedig Esther (Uganda):

Csoportkép - 100% műszál gúnyában:

Na ez az über jelmez: van hozzá egy kis kézi pumpa, amivel a vért lehet cirkuláltatni az álarcban. Béke Nobel-díjat a feltalálónak azonnal!

Táti aktívan kivette a részét a szervezésből is. Itt éppen a tök-golyót osztja a tekeversenyre jelentkezőknek. (Nem mindenki kapta meg.)

Brig pedig a "tekerjük be a másikat WC papírral" nevű versenyben jeleskedett. Ez a kitűnő játék már az én gyermekkoromban is minden valamire való zsúr elengedhetetlen eleme volt. (Kivéve persze a miénket, ahol a szülők franciaágyát törtük szét.) Sose gondoltam, hogy ennyi év múlva, pont itt találkozom újra ezzel a nagyszerű időtöltéssel. Ráadásul megvették a legolcsóbb Tesco WC papírt, aminek a szakítósziládsága kisebb, mint a cigifüsté.

Volt ajtó-dekorációs verseny is a faluban. Az utolsó pillanatban neveztünk be ezzel a pályaművel: (Nem nyertünk)

Pedig estére még ki is világítódott a feje. Ezzel a Soltész Rezső hajjal nagyon rémisztő, nem? Jobb mint a hashajtó.

Jöttek a gyerekek és helyi szokás szerint csokit és cukorkát követeltek (trick or treat). Szétosztogattam annyit, hogy a helyi fogorvosoknak a következő 5 évben elég munkájuk legyen, majd nyugovóra tértem.

 Aztán ma elővettem megint a jelmezt, hogy megmutassuk az egyik ismerősnek. Nyújtottam Táti felé, hogy vigye oda Brignek. Kiverte a kezemből az egészet, megtaposta a földön majd sértődötten távozott...

Aztán a hétköznapok: megint 30 fok feletti a nappali hőmérséklet, eső is volt, szauna. Brig mondta, hogy hiányzik neki a jellegzetes őszi-téli érzés, mikor belép a házba és megcsapja a meleg és a kályha illata. Lehet az én fantáziámmal van a baj, de ezt most nem tudom elképzelni. Inkább arról álmodozom, hogy belefagy a takony az orromba.

Táti kapott buborékgeneráló készüléket, ez most a trend. Már ő is egész jókat fúj.

Itt a hideg, éjjel már fáztunk rendesen. Eddig nem volt szükség takaróra, de ma már be kell szerezni valamilyet. Kiderült, hogy a házunk hőszigetelésből annyit tud, mint egy jobb sátor. A fűtést még nem próbáltuk, de nekem kétségeim vannak. És íme, a Voyagerben lefényképeztem a hideget:

Volt korábban egy vicces kalandom, amit még nem írtam meg (próbáltam feldolgozni az élményt). Elmentem abba a fodrászatba, ahol már voltam egyszer és ahol Táti haját is hiszti nélkül tudták levágni. Az egyik fodrásznéni békésen cigizett az üzlet előtt, beküldött. Bent egy félkarú ember várt, udvariasanbeültetett egy székbe. Azt hittem, hogy szórakoztat majd, amíg a fodrásznéni elszívja a helikopter leszállót, de tévedtem. Elkezdte géppel vágni a hajam. Persze nem ment neki könnyen, szerencsétlenkedett rendesen. Egyre feszültebb lettem és mielőtt még komoly kárt tett volna a fejemben szóltam neki, hogy jobb lesz, ha most ezt abbahagyja. Úgy tűnt látta az arcomon, hogy – fizikai adottságaimhoz mérten – komoly harcot vívnék a fejemről kilógó alkatrészek védelme érdekében és szó nélkül elsomfordált. Időközben bejött a fodrásznéni és rendesen levágta a hajam. Namármost több gondoltat merült fel bennem: 1. Vártam, hogy valamelyik függöny mögül előugrik az utánozhatatlan Boros Lajos, megmutatja a kandikamerát a sarokban, majd idétlen nyerítések közepette egy üveg pezsgőt nyújt át. 2. Mit gondolhatott ez a szerencsétlen félkarú, amikor elkezdett hajat vágni (nem az enyémet, hanem úgy általában)? Van ennek valami képesítése? Van ennek önkritikája? Nem gondolja, hogy vannak olyan tevékenységek, amihez két kéz KELL? Vagy elmegy legközelebb ijjászkodni? Hát megint nem találok jobb kifejezést, csak hogy …madár (a többit a családi cenzúra kitörölte). Lapozzunk.

A múlt hétvégén elmentünk páran bicajozni a Santos nevezetű terepre. Ez Ocala város mellett van, tőlünk kb 1 órányi autóútra. A terep részben a már megszokott dzsungel-homok-szűk kanyarok kombináció, másrészt volt egy sziklás része, ami lassú, de igen technikás tekerésre nyújtott lehetőséget. Ezen kívül voltak ugratók meg döntött kanyarok. És lehet akár ilyet is:

A többség ugrálni ment, én egy guatemalai gyerekkel tekertem az ösvényeken. Az ösvények egyébként 3 nehézségi szint szerint vannak jelölve, de annyira össze-vissza mennek, hogy a kirakott térképek segítségével is alig tudtuk rekonstruálni az útvonalunkat. Jó volt na, elfáradtam rendesen.

Kerékpárral kapcsolatban egyéb fejlesztések is történtek. A legfontosabb, hogy vettünk egy gyerekülést Tátinak. Eddig hezitáltunk, mert volt olcsó gagyi, meg nagyon drága profi. Kettő között semmi. Otthon a Vaterán egy norvég Hamax-ot vettünk, ami nagyon szuper de itt sajnos nem forgalmazzák. Szóval végre találtunk egy biztonságosnak tűnő Bell ülést elfogadható áron. Felszereltem a $10-os bicajra (aminek az értéke ezzel és az új lánccal a sokszorosára növekedett), beleraktam Tátit és tekertünk. És működik, biztonságos. Azért a GT-re nem rakom fel, mert kicsit primér a rögzítési rendszere. Így néz ki az ülés Táti nélkül:

Ha már GT, akkor ehhez megjött a Crank Brothers pedál. A következő képen ez látható:

A formája miatt habverőnek hívják. Még csak itt az „udvaron” próbáltam, de igen kellemesnek tűnik. Az alapmodellt vettem meg, de az egyszerű, ugyanakkor igen ötletes szerkezetnek köszönhetően ez is könnyebb, mint mondjuk egy Shimano XTR (ha valakinek ez mond valamit).

Pénteken volt a Homecoming ünnep. Ez az öregdiákok számára rendezett eseménysorozat jelképes futóversennyel, felvonulással, esti gálaműsorral a stadionban, stb. Ilyenkor jön a sok öregdiák átlag 20 méteres lakóbuszokkal és örülnek. A felvonulás olyan, mint nálunk anno május 1: a hadseregtől kezdve a Mókus Örsön át a kutyákig mindenki ott van. A legjobb képek itt vannak: 

Ez nem tudom mi célból volt ott, de szimplán ízléstelen:

Ez meg 400 méteren elfogyaszt annyi benzint, mint egy átlag közép-afrikai család 10 év alatt. "De legalább megy" - mondaná Cs.L. barátom az Audi S8 kormánya mögül:

Voltak szép kis kutyosok is. Raktak rájuk még szebb ruhát is, nehogy fázzanak az 50 fokos aszfalton (akkor még nem volt hideg):

Rendőrségi Dodge Charger is volt. Otthon is így kellene járőrözni. Nem fogyna a benzin és az állampolgárokat sem piszkálná senki.

Persze itt is vannak krisnások, ők sem maradhattak otthon. Mint mindig, nagyon boldogok voltak, legszívesebben a levegő összes oxigén-molekuláját megsimogatták volna. Csak kicsit unalmasak a dalszövegeik.

Voltak mindenféle zenekarok, amik indulókat játszottak. És voltak pompom lányok, táncos lányok (menet közben itatják őket), meg olyan bot pörgetős-dobálosok is. Kettőt kiválasztottam:

Aztán jöttek a karatésok. Az egyik nem is menetelt, hanem Chuck Norris-féle pörgő-forgó rugásokat egymásra halmozva haladt előre. Mindezt olyan gyorsan, hogy szerény fényképezőgépemmel esélyem sem volt egy normális képet készíteni róla. Vittek magukkal a taligában nagy ostyadarabokat, amiket néha széttörtek valamelyik végtagukkal. Persze erről is lemaradtam:

Ez a hippi volt az egyik kedvencem. Ő legalább magát adta.

 A hadsereg nem viccelt. Ez volt A MENETELÉS.

Végül, de nem utolsó sorban Krizsinek készítettem ezt a képet. 

Ma egyébként Cedar Keyre akartunk menni, ahol Sea Food Festival van. De én (a nagy hideg előtt) megfáztam valamelyik supermarketben és itthon maradtunk. Táti sem aludt jól, valószínűleg megint fogat növeszt. Persze sosem mutatja meg az eredményt, meglepetésnek tartogatja. 

A fényképezőgép sajnos általában a szekrényben marad, így most nem sikerült az itteni életünket fényképekkel is dokumentálni. A jövőben megpróbálom a problémát javítani, és magamra kötöm a fényképezőgépet.

Szóval a hétköznapok jól telnek, bár a játszóházat hanyagoljuk, lejárt az ingyenes hónapunk, és úgy ítéltem meg, hogy annyira nem színvonalas a program, hogy fizessünk érte. Vagy inkább azzal van gond, hogy csak úgy-ahogy csinálják, nem szívvel-lélekkel. Meg egyébként is nagyon hideg volt bent, hiába öltöztem fel, úgy is fáztam egy kicsit.

Azért az első megfázás után már nagyon óvatosak vagyunk, ha valami benti programunk van, pl vásárlás mindig viszek pulóvert, mert a kinti 30-34 fokról lelkiismeret furdalás nélkül hűtenek 20-23-ra.

Az időnk nagy részét azért megpróbáljuk kint tölteni, bár a meleg és a pára még mindig nehezen viselhető. 1-2 nap volt amikor estére lehűlt az idő (kb 20-25 fokra), aztán visszajött a meleg, mintha nem is október lenne. A medence sajnos valami meghibásodás miatt zárva van, de a hétre ígérték, hogy újra kinyitják. Október végén úgy is bezárják.

Szóval délelőtt még mindig nem túl sokan vannak, bár van egy chile-i lány 1 éves fiával akivel jóban vagyunk, és szoktunk találkozni. Aztán délutánra előkerülnek Benő barátai, barátnői. A 2 év körüli lányok rajonganak érte :). Néha már nem férnek a gyerekek a homokozóban, valószínűleg nagyobbra lett volna szükség. A motorozás is nagyon megy, csak a cipő orra egyre jobban kopik.

A közösségi szobában szeptemberben a padlót újították fel, ez abból állt, hogy a hónap elején elvitték az összes bútort, majd egy hónapig nem történt semmi, aztán október elején észbe kaptak, 2 nap alatt kicserélték a linóleumot, és már lehetett is újból birtokba venni a helységet. Itt tartanak csütörtökönként Zumba fitnesz órát. Ez salsa, cha-cha stb táncokra épülő zenés tornaóra kizárólag csajoknak. Itt lakóknak ingyenes, úgyhogy én is rendszeres látogatója vagyok a botlábammal az óráknak.

Múlthét pénteken volt welcome back party, amit minden szemeszter elején megtartanak, a felújítás miatt most egy kicsit késett. Volt nagy eszem iszom, alkohol nélkül, egy hárfás néni adott koncertet. Azért nem buliztuk szét magunkat, 7-kor kezdődött és 9-re már vissza is pakoltunk mindent, a falról leszedtük a hangjegy díszletet, és maradék kajával megrakva hazatértünk. 

Itt hatalmas Halloween őrület van már most is, az áruházak meg vannak tömve kellékekkel és jelmezekkel. Zseton örülhet, hogy nem jött velünk, mert ilyen banán jelmezt kellene viselnie.

De az is lehet, hogy inkább egy hotdog-nak vagy egy csajos boszorkánynak öltözne be.

   A banános jelmez előtt komolyan elgonolkoztam, hogy küldök egyet Zsetonnak, hátha lesz valahol a környéken parti, és akkor nem kell szégyenkeznie. De sajnos nem vagyok biztos a méretben... Benőnek majd úgyis kell vennünk valami jelmezt a partira. Mivel itt nincs alapanyagunk csinálni sajnos drágább lenne, mint az itteni Tescóban megvenni a kész jelmezt.

A hónap többi bulijáról majd igyekszünk fényképes beszámolóval jönni, ha valakinek szüksége van jelmezre csak szóljon!

Miami túránknak 2 fő célja volt: egyrészt Ádámmal találkozni Boca Ratonban, másrészt szétnézni Miamiban. Szombat reggel korán elindultunk, haladtunk is rendesen. Persze elkövettem azt a hibát, hogy beprogramoztam a GPS-be az útba eső GAP Outlet címét. Brig természetesen megálljt parancsolt és vásároltunk pár cuccot. Aztán meg sem álltunk Boca Raton-ig. Ez a település Miamitól északra van kb 1 órányi autóútra. Miamitól északra jó hosszan egymásba érnek a kisebb-nagyobb városok. Elképesztő, hogy az autópálya kb 2 órán keresztül kizárólag lakott területen vezet keresztül. Ádám a világ legjobb korcsolyáit gyártó cég meghívására érkezett Boca Ratonba és volt olyan kedves, hogy elhozott nekünk pár létfontosságú cuccot otthonról (bicajos cipő és kesztyű, pogácsa szaggató, játékok Tátinak, stb). Ezúton is köszönjük szépen! Ádám éppen végzett a délutáni programjával, mikor odaértünk. Átvettük a cuccokat és beszélgettünk vagy egy órát, megtudtuk, hogy Krizsinek most éppen nincs barátnője.

Ezután szállást kerestünk, ami elég gyorsan ment. Volt két címünk, az egyik nem tele volt, maradt a másik. A már megszokott (alacsony) színvonalú szoba várt, de nem is vártunk többet. Sötétedés előtt még gyorsan leugrottunk a partra egyet csobbanni Tátival, majd vacsora.

Táti teljesen meglepő módon átaludta az éjszakát, mi viszont – hála kissé hangos szomszédjainknak – csak 11 felé tudtunk megpihenni.

Vasárnap reggel Apa Miamiba hajtotta a kocsit. Részletes tervünk nem volt, valahol strandolni akartunk, és a városban kocsikázni. Az autópálya a városon keresztül vezet, onnan is elég sokat látni.

Először a belvárosban kerülgettük a tornyokat, majd a mega látványosságnak kikiáltott városházához mentünk.

És íme, a polgármester úr kocsijából folyik az olaj (ez az ő rezervált parkolóhelye).

Maga a városháza nem érdekes, de egy kikötő kellős közepén van. A hajókat több szinten tárolják és villás targoncákkal pakolják le éppen azt, amelyikre szükség van. Az egész művelet kb 5 percet vesz igénybe, nem kell a sólyakocsival babrálni, vagy a darura várni. Gondolom olcsóbb is a „lakótelepi” tárolás, mint a vízi. Ilyen tárolók egyébként a parttól távolabb is találhatók, mivel a környéken elég komoly vízi úthálózat épült ki.

Ezután a kubai negyedbe mentünk. Itt – és Miami nagy részén - csak spanyol szót hallani. Megálltunk az ugyancsak mega látványosságnak kikiáltott Máximo Gómez Parkban. Ez egy kb 100 négyzetméteres, részben fedett placc, ahol a helyiek dominóznak, kártyáznak, sakkoznak és persze ott van maga Máximo Gómez (a kubai hadsereg kitűnő tábornoka) is.

Van rengeteg szivarbolt és Heineken reklám.

Tovább hajtottunk Key Biscayne-be, ahol az útikönyv (melyet a kedves kollégáktól kaptam) szerint Florida legrégebbi építményét, egy világítótornyot találunk. 

Key Biscayne külön település (sziget), egy fizetős híd köti össze Miamival. Innen jó a rálátás a belvárosra. 

Pihenő övezet az egész sziget, nemzeti parkkal. A világítótorony 1845-ben épült (a korábbi, 1836-ost az őslakos indiánok eltévedt rakétája megsemmisítette) és már nem világít. Fentről jó a kilátás.

Megláttuk a közeli strandot és úgy megtetszett, hogy pancsoltunk egy nagyot. Itt találkoztunk először bérelhető napernyővel és nyugággyal. Sikerült hát betömni a piaci rést. Talán több időt is eltöltöttünk itt, mint amit terveztünk, de nem bántuk meg. Hosszú csőrű pipe és fa látható következő képeken. 

Délután indultunk vissza Miamiba. De először meg kellett állni a hídpénzt befizetni. Itt ugyanis úgy működik a rendszer (a fizetős autópálya is), hogy ha akkor éppen nincs kedved fizetni, vagy nincs nálad készpénz, vagy apró, akkor x napon belül büntetlenül befizetheted a díjat. Az x-edik napon túl persze jól megbírságolnak, de addig jóhiszeműen várnak.

Miami belvárosában nincs sok klasszikus értelemben vett látnivaló, de van egyéb. Például a metró, amit felül vezettek el.

Vagy ez a cseszett nagy hajó (Brig persze egyből kiszúrta a csúszdát), ami éppen akkor fordult meg, fingott egyet, majd kecsesen távozott.

Végül mentünk a művészeti negyedbe (Wynwood, Design District), ahol többek között kortárs művészeti múzeum, egy rakás igen színvonalas design studio, a Bacardi Building, a Buick Building és a Living Room vannak. Erről beszélek: 

Itt sajnos véget is ért a túránk, mivel még 5 órányi út (350 mérföld) állt előttünk. Legközelebb már csak Miami Beach-re fogunk koncentrálni.

Az autópályán is vannak érdekes dolgok. Én itt láttam először pool car sávot: a reggeli és a délutáni csúcsban ezt a sávot csak azok az autók használhatják, ahol 2 vagy több ember ül. (A bal oldali az.)

Amerikában régóta igen sok pénzt ölnek a pool car program (több utas üljön az autókba) elterjesztésébe, de a számok azt mutatják, hogy az emberek egyedül szeretnek kocsikázni. Míg 1980-ban még átlagosan 1,8 fő ült egy autóban, 2009-re ez a szám 1,12-re csökkent. Ha ez így megy tovább, akkor pár év múlva vezető nélküli autók fognak hatalmas torlódásokat okozni.

Van aztán olyan sáv is, ami fizetős (Lexus sávnak becézik). A pálcikákkal elválasztott bal sáv.

Ugyan oda visz, mint a többi, csak csúcsidőben elvileg kisebb rajta a forgalom, így gyorsabban lehet haladni. Persze ha több ezer végkielégített BKV középvezető autózik a környéken, akkor ez is bedugulhat. A díj a forgalom függvényében akár 6 percenként is változik. Ilyen nálunk is van, csak éppen leállósávnak hívják és a díj mértéke attól függ, hogy az intézkedő fakabát gyermekének mikor lesz a születésnapja. 

Na ez a post már lelóg a földre, abbahagyom. 

Már vagy egy hete megvásároltuk a második kerékpárunkat. Eddig rejtegettem, de most bemutatásra kerül. Ez GAGYI bicikli. Azért vettük, hogy legyen mivel egyetemre járni. Mert ezt ki lehet kötni és nem lopja el senki. Mert randa, mert rozsdás, mert igénytelen, mert értéktelen. A Tanglewood Village leköszönő polgármesterétől (nem a metróépítésbe bukott bele) vettük $10 pénzért. Ez olyan bicikli, amit egykoron elhagyott a gazdája a campus területén. Néha az egyetemi rendőrség begyűjti az ilyen bicajokat és csomagban elárverezi őket. A polgármester is így jutott hozzá (gyanús, mi?). Na íme az első kép róla. Direkt mögé toltam a GT-t, hogy látszódjon végre a különbség a 29-es és a 26-os bicaj között.

Látszik a különbség? A következő képek már a részleteket mutatják be. A bicajon patkófék van! Ilyet civilizált országokban már csak gyerekbiciklire szerelnek. De itt úgy látszik még elmegy.

Ezzel persze még nincs vége. Van neki vagy 18 sebessége és ehhez két váltója. Az első váltó karja valaha letört, ezért azt a középső lánckerékre pozicionáltam. A floridai szintkülönbségekhez ez bőven elegendő. Tessék megfigyelni, milyen mesterien sikerült rozsda színűre eloxálni a váltót:

Mikor elhoztam, akkor a gumik laposak voltak. Szerencsére lyuk nem volt, így egy kis pumpálás elég volt. A lánc rozsdás volt, de nem kicsit. Ennyire hajlott:

(Beának: a lánc fontos tulajdonsága, hogy hajlékony. Ebből kifolyólag ha egy tisztességes láncot megfogunk az egyik végénél, akkor a gravitáció miatt függőlegesen kell lógnia. A képen látható lánc egy része vízszintesen áll, tehát nem jó. Tökéletesen rossz.)

Ki is cseréltem. Kicsit állítottam az ülésen, fékkaron, fékeken és kész. Most már használható. Majd beszámolok arról is, hogy miképpen viselkedik a gyakorlatban.

A héten is akadt tennivaló bőven, ezért a blogot kicsit hanyagoltam. Most már minden héten van 1-2 házi leadás, írtam rövid esszét is párat, és szerdán volt az első vizsgám.

Szerdán elmentem bicajozni: a csapat egy városi terepen tart lazább edzést minden héten szerda délután. A városi terep persze nem aszfaltot jelent. A szintkülönbség nem nagy a pályán (így a rendelkezésemre álló 1 sebességi fokozat nem okozott nagy hátrányt) és a talaj is elég kemény, viszont rengeteg fa és gyökér van keresztben, a kanyarok pedig szűkek. SPD és kesztyű nélkül mentem, ami persze egy idő után elég kellemetlen volt: a cipő csúszkál a pedálon, az izzadt tenyerem pedig a markolaton. A fákon, gyökereken első és hátsó teló nélkül persze (a 29-es kerék ellenére is) szépen pattogtam, így néha annak is örültem, hogy nyeregben maradtam. Ezt a hetet még valahogy túl kell élnem, de a jövő héten - hála Ádámnak - már itt lesz az SPD cipőm, a kesztyűm és valószínűleg meg lesznek a Crank Brothers pedálok is. Akkor már tényleg csak a tekerésre kell majd koncentrálnom. A csapattársak is rendesek, segítőkészek és nagyra értékelték, hogy komolyabb felszerelés nélkül is végigtekertem az edzést. Már kinéztem a versenyeket is: van egy floridai bajnokság, egészen decemberig tart, azon tervezem az indulást.

A hétvége egy részét sajnos megint a Voyagerrel kellett tölteni. A hét elején a bal első fék ocsmány surlódó hangot adott. Gondoltam a fékpofa és a tárcsa kopott el. Nem használtuk nagyon az autót, de mire pénteken elvittem a szervízbe, az egyik fékpofa már "ragadt a tárcsához" akkor is, ha nem nyomtam a féket. Megnézték a szervízben: a féknyereg okozta a problémát. Azonnali csere, persze párban. Több helyen kértem ajánlatot, de nagyon nagy számokat mondtak. Pesze némi hümmögés után mindenhol "találnak" olcsóbb alkatrészt, de így sem voltak elég meggyőzőek. Szombat reggel aztán elmentem a boltba és vettem fékpofát, 2 tárcsát, 2 féknyerget (közben lepumpálódott az egyik kerék). Hozott alkatrészek beszerelést valahol nem is vállalják, de végül találtam egy közeli szervízt, aki normális áron megcsinálta még aznap. A tulaj egy csehszlovák krapek, 30 éve érkezett Prágából. Jól elbeszélgettünk Skoda-ról, Tatra-ról, meg Prágáról és Magyarországról. Most megint minden rendben van a Voyagerrel. Elég sokat tanultam az esetből: a szerelők itt is nagyon kocsogok tudnak lenni és hülyének nézik az embert, pláne ha külföldi. Ja, és a fék javítása sem bonyolult: egyedül nem mertem volna hozzányúlni, de a szervízben megnéztem hogyan kell. Egyszerű.

Közben Briggel kitaláltuk, hogy a Voyagernek érzékeny lelke van és biztosan nem bánunk vele megfelelően. Pszichoterápiát fogunk alkalmazni, beszélgetünk vele, ajándékot veszünk neki és gondozzuk. Reméljük ettől meggyógyul a lelke és nem romlik el. Mert egyébként nagyon megszerettük.

Szombat délután a másik IRF ösztöndíjassal beszéltük meg, hogy testületileg elmegyünk az egyetemhez tartozó Lake Wauburg-re (recreation center). Hiro janpánból érkezett még júniusban a feleségével és két fiával (korábban már meglátogattam őket az apartmanjukban). Egész nyáron angolul tanult, ennek ellenére nagyon lassan beszél, sokat kérdez vissza, állandóan nála van az e-szótár. Kicsit nehéz így beszélgetni, de egy idő után megszokja az ember: lassan kell beszélni, egyszerű nyelvtannal, minimál szókinccsel. A felesége (a nevét nem tudtuk megjegyezni) alig szólt, az ő angolja tényleg kezdő. Szóval kimentünk a tóhoz, mi vittük az egész fürdőfelszerelést, gondoltuk jót pancsolnak majd a gyerekek, mi meg napozunk. A japánoknak már nem volt ennyire egyértelmű a dolog: cipő, zokni, hosszúnadrág és persze nem hoztak fürdőruhát... Tátit beküldtem Briggel a vízbe, én meg maradtam a parton csevegni. A ferdeszemű gyerekek (a nevükre nem emlékszünk) viszonylag gyorsan feloldódtak, alsónadrágban/pelenkában a vízbe is bementek végül, Tátival haverkodtak. Csak az volt a furcsa, hogy szinte meg sem szólaltak (otthon még volt hangjuk). Jól eltöltöttük az időt, még zárás után is ott maradtunk és reménykedtünk, hogy végre látunk aligátort. Persze nem jöttek. Kezd ez az egész gyanús lenni. Mindenki csak beszél az aligátorokról, de mi még egyet sem láttunk. A japánok sem. Lehet hogy nincs is aligátor, csak marketing az egész...

Ja és persze ha japán, akkor nem maradhat el a fényképezés sem. Szigorúan beszámolással, háromra exponálással. Íme az eredmény:

A kajálásnál azért a gyerekek tartották a szükséges védőtávolságot:

Aztán fél 7 körül már tényleg kiraktak minket.

A vasárnap nagy lustálkodással telt. Táti már prímán legózik, rakja a kockákat, teljesen leköti a dolog. És mostanában nagyon sokat eszik. Folyamatosan mutogat, magyaráz, de még nem beszél. Persze már nagyon sok mindent megért: hozd ide, vidd oda, rakd vissza, keresd meg, úszni megyünk, stb. Ide-oda rángat minket, hozza a cipőt/motort/karúszót - tehát nagyszerűen kommunikál, szinte mindig tudjuk mit akar vagy mi a gondja. A bilivel egyre jobban elboldogul, de itt a fejlődést nagyban befolyásolja, hogy milyen gyakran ültetjük rá. Rászokott a narkóra is: naponta egyszer-kétszer meg kell pörgetni, hogy kicsit megszédüljön (ilyenkor bamba fejjel vigyorog). Fürdésnél már mossa a magát, hanyatt fekszik és úgy magyaráz:

Szóval remekül elvagyunk vele, sokat nevetünk, szórakozunk.

Bor: az első rossz tapasztalat (édes volt a chardonnay, pedig nem kannásat vettem) után végre találtam egy ismerős pincészetet: az ausztrál Penfold's-ot otthon a Bortársaság forgalmazza. Itt találtam tőlük Rawson's Retreat Chardonnay-t teljesen korrakt áron. Finom nagyon. Persze valami otthoni jobb lenne. De.

Brig felrakta a motoros képet a múltkor. Messziről nem is annyira érdekes, hiszen mindenki látott már oldalkocsis motort. De nézzük csak meg közelebbről:

Jól látszik, hogy ez kérem a csehszlovák nehézipar egyik gyöngyszeme. Hogy került ez ide?

Miki szombat este sikeresen befejezte a házi feladatait, így vasárnap nekivágtunk felfedezni a legközelebbi tengerpartot. Cedar Key egy sziget a Mexikói öbölben, 3 mérföldre a parttól. Az út kissebb szigeteken vezet át, így úgy tűnik, mintha nem is a tengeren, hanem egy mocsáron mennénk keresztül.

11 körül meg is érkeztünk a pár utcából álló falucskába. Engem egy kicsit kisértetvárosra emlékeztetett a régi épületeivel. 

Először a Dock street nevű utcát néztük meg közelebbről, ez egy kis félsziget a szigeten, ahol elsősorban éttermek és ajándék boltok vannak.

És ugyan ez hátulról, a horgász mólóról fénykékpezve:

Az egyik bolt teraszán a színesre festett padokra megpróbáltunk leülni egy fényképezés erejéig, ez nekem sikerült, Tatinak kevésbé, de nem baj, így is jó lett :)

A szigeteknek nagyon gazdag az élővilága, nagy részük természetvédelmi terület. Fürdésre egy kb 150 méteres partszakasz van kijelölve, ami a vízben is körül van kerítve. Először nem volt túl szimpatikus a hely, nem is nagyon akartam fürödni, de aztán nagyon megkedveltük. A víz sekély volt, nekünk maximum derékig ért, szuper homokos part, tiszta wc, zuhanyzó, és ha Benő Táti megunta a homokozást, fürdőzést, játszhatott a gigantikus játszótéren.

Ezeken kívül volt egy még nagyobb csúszdakomplexum is, amit már le sem fényképeztem. Jó lenne egy ilyen Nagykovácsiba is :)). De tényleg nagyon jók ezek a csúszdák. Otthon általában az a baj a csúszdákkal, hogy vagy nagyon nehéz feljutni egy totyogónak, vagy túl könnyű a kicsit nagyobbaknak. Itt annyi féleképpen lehet feljutni egy csúszdára, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelő nehézségi szintet. A lépcsőtől kezdve a falmászáson át. Persze a hagyományos mászóka funkciók is megvannak. Még nekem is jó velük játszani :). Az egyetlen hibájuk, hogy a csúszdák valamiért nem csúsznak, de még reménykedek, hogy ha hidegebbre fordul kicsit az időjárás, még ez is változhat.

Délután mindannyian aludtunk egy kicsit, Tati nagyon jót tudott szundítani a tengermorajlásban, bár többször arébb kellett húzni ágyastúl, mert már rásütött volna a nap.

Miki már alvás előtt is panaszkodott, hogy valami furcsa, kőszerű dologra lépett a vízben. Aztán alvás után megoldódott a rejtély. Megjelentek a patkórákok. Engem először teknősre emlékeztettek. A partra jönnek lerakni a tojásaikat, alul vannak a nőstények, rajta egy vagy két hím. Nagyon sok tojást kell lerakniuk, mert a délre vonuló madaraknak ez az egyik legfontosabb táplálékuk. Nagyon kiművelődtünk a témában. Volt egy biológus prof az egyetemről aki nagyon beszédes és barátkozós lévén csomó mindent elmondott. Szóval ezek elég primitív lények, inkább a pókokra hasonlítanak. Ime a képek:

És ha megfordítjuk fejjel lefele, kiderül, hogy tényleg egy pókszerű rákkal állunk szembe. (Miki szerint: csak rájuk van húzva egy náci rohamsisak)

Miután elmentek a rákok jöttek is a madarak, valamelyiket tényleg a tojások érdekelték, valamelyiket a mi uzsonnánk.

Szóval, jól telt a napunk, egy kicsit megpirult a bőrünk, ahova nem kentünk elég naptejet, de egyébként este hétre farkas éhesen, de szerencsésen haza is értünk.

Ha Miki írta volna a bejegyzést, több szó esett volna erről a motorról, és kevesebb a csúszdákról. Bocs fiúk. 

NEM, szerencsére nem kell megint Voyagert szerelni. Csupán arról van szó, hogy a munka közben el nem készített fényképeket szerettem volna valahogy pótolni. Saját emlékeim és szemtanúk leírása alapján rekonstruálni tudtam a történteket. Íme:

(Elnézést.)

Itt vagyok, itt vagyok, csak néha kicsit elmaradok a blogírással. 

A napok szerencsére gyorsan telnek, bár eddig ha valaki azzal jött, hogy hiányzik neki az otthoni levegő teljesen hülyének néztem. Pedig tényleg tud. Itt még mindig olyan az idő, mintha gőzkabinban lennénk, bár állítólag az oktkóber már kellemesebb lesz.

Szóval 7-8 között indul a nap, Benő néha még korábban is átjön, de alszik a mi ágyunkban is egy kicsit. Aztán reggeli után ezerrel nekilátok a főzésnek, hogy minél előbb készen legyek. Hetente 2x megyünk a játszóházba, ott 10-kor kezdődik a Morning Magic Show. Itt van Maggy a bábfigura, meg egy nem báb csaj, minden reggel jön a postás is, hoz aznapra betűt, aztán a gyerekek megtanulják a számokat (a múlt héten 2, ezen a héten 3 volt a tanulnivaló szám), ezt megtanulják angolul és spanyolul is, aztán jön egy forma, eddig csak a négyszöget vettük, meg egy szín. Hogy betűt miért kell tanulni egy 0-4 éves gyereknek, azt nem tudom, de mindenesetre az ABC-t mindenhol eléneklik.

Aztán megyünk egy kicsit kreatívkodni.

A múlt héten ilyeneket csináltunk, ezen a héten újjal festés volt. Kedden rendes festékkel, szerdán zöldre színezett pudinggal. Ez azért volt nagyon jó, mert Tati meg tudta kóstolni.

Persze ettől egy kicsit megzavarodott szegény, utána meg akarta ízlelni a rendes festéket, az ebédnél meg a spenóttal akart rajzolni :)

Ezek után még van felfedező óra, de mi szívesebben csatlakozunk a kisebbekhez, ott éneklés, meseolvasás van. A zenebölcsi vagy ringató színvonalát persze meg sem közelíti, viszont rengeteg játék van a teremben, azokkal Benő nagyon jól eljátszik. Utána jön a tornaóra, ahol pl rúdon kell végigmenni, alagúton átmászni, trambulinon ugrálni. Ezeket Benő nagyon élvezi. Az egész kb fél 12-ig tart, rohanunk is haza enni. Útközben próbálom Benőt ébren tartani, ami az utóbbi időben sikerülni is szokott. Itthon a villany főzőlapnak köszönhetően szerencsés esetben még meleg az ebéd, így eszünk és utána jöhet a jól megérdemelt pihenés.  

A délutáni alvás után rögtön megyünk is felfedezőútra. Először csak mókusokkal találkozunk. Aztán lassan hazatérnek a dolgozó-tanuló szülők csemetéi is, így Tatinak egész nagy baráti köre - és rajongó tábora - lesz. Az otthon mindennapinak számító, lábbal hajtós motor itt egzotikumnak számít. Táti mindenkit lenyom vele.

Azért nem mindig kell a cipőt koptatni. Mire jók a csajok?

A rugós ló mozgatásához azért nagyobb tömegre van szükség.

A homokozóban viszont kizárólag komoly férfiak forgathatják a lapátot.

Senki ne gondolja, hogy Táti napja csupán szorakozással telik. Néha dolgozni is kell.

(Nem Beának való bejegyzés)

Pénteken elvittem a Voyagert olajcserére. Az ilyen korú autókban errefelé 3000 mérföldenként cserélik az olajat. Ahogy az lenni szokott, vásárlás után pár nappal furcsa szagot kezdtünk érezni. Benzinszagot. Először csak úgy szolidan, majd egyre intenzívebben, aztán már csöpögött. Mondtam a szervízben, hogy nézzék meg mi a gond és adjanak ajánlatot a javításra. A szervíz bizalomgerjesztő, tiszta, gyorsan dolgoznak, nézheted is akár. A főnökkel beszélgettem, aki az európai autókra esküdött. Egy első szériás V70-es Volvója volt - benzines persze. Úgy tűnik, itt a nálunk gyengén muzsikáló típusok is sokáig huzzák. Az utak jók, a motort nem hajtják szét (pláne automata váltóval), hó nincs, nem sóznak, nincsenek fossá tört, majd újra összerakott autók. Az órákat sem nagyon pörgethetik: most kaptam meg a Voyager itteni "törzskönyvét", amin a díler hivatalos formában nyilatkozik a valós óraállásról. Persze lehet tévedek és itt is trükköznek, majd megpróbálok utána járni. Szóval az olajcsere rendben lezajlott. A benzinszivárgás pedig -  a szakértő szerint - a benzinpumpa szivárgása miatt van. A pumpa a tankba van beépítve, csak egy elektromos csatlakozó, valamint a ki- és bemeneti benzincső látszik belőle. A szakértő mondta, hogy az egyik ilyen műanyag csatlakozó van elrepedve. $480 munkadíjjal együtt. Hűha!

Otthon ráfeküdtem a notebookra és beszéltem Abdullal, a palesztin építésszel, aki a 300-as mercijét (W124-es) bütykölgeti hobbiból. Találtam pumpát $160-ért (kompletten úszóval, házzal, szűrővel), meg is vettem szombaton (a bolt szombaton este 9-ig, vasárnap csak 8-ig van nyitva - ugye a fogyasztói társadalom). Így néz ki:

Ma délután nekiestünk Abdullal. Felálltam egy műanyag rámpára (ezzel 20 centit emelkedett a Voyager hátsó fele, most már aláfértünk), lekötöttük a vezetékeket, és levettük a műanyag tankot. Az egész 4 csavarral van az alvázra (rozsda sehol) fogatva. És valóban, a szakértő igazat beszélt: az egyik csatakozás el volt törve. A tankból kivettük a régi pumpaszerkezetet, bele az újat és visszaszereltük az egészet a helyére. Nem túl bonyolult, de azért vagy 2 órát elmakkoltunk vele. A legnagyobb gondot az okozta, hogy a tank nem volt üres. Emiatt néha kilöttyent egy kis benzin és mozgatni is nehezebb volt. Most már csak figyelni kell, hogy van-e esetleg szivágrás.

Bízunk benne, hogy nem lesz több gond az autóval. A szervizben is azt mondták, hogy egyébként minden OK vele. Úgy legyen.

Tegnap este ismét meglátogatott minket Zsolti, a béka. Ez a legkisebb béka, amit valaha láttam. Kicsit nehezemre esett lefotózni, mert a padlón visszatükröződött a vaku, egyébként meg nem volt elég fény, ráadásul ugrált is, ahogy egy béka szokott. Ez a kettő sikerült a legjobban:

A söröskupak alatt szerintem 4 db elférne belőle. A képeken nem igazán látszik, de kicsit olyan szőrösnek tűnt. De lehet csak a padlóról gyűjtött össze valamit...

Aligátort még nem jött.

A cím ne tévesszen meg senkit.

Először is, voltunk a múlt hétvégén Tampában. Egyrészt az IKEA-ból kellett egy rakás felszerelés, másrészt kimentünk a tengerpartra is. Beszereztünk egy pompás napernyőt, majd bepakoltunk a Voyagerbe. Azért szeretem, mert nem kell összecsukni a babakocsit:

Erről jut eszembe: az IKEA-ban kapható egy nagyszerű fajáték. Megvettük persze, legyen jó a gyereknek. Iyen:

Namost a játék célja a következő: a háttérben látható kalapáccsal a kis pöcköket az egyik oldalról a másikra kell átpüfölni. Aztán az egészet megfordítani és kezdeni elölről. Két nagy hibája van: 1. nem szivacsból készült, 2. Táti hamar rájött, hogy a kalapáccsal nem csak a pöcköket lehet püfölni. A következményeket mindenki könnyen kitalálhatja.

De először egy rövid megemlékezés: ma egy hónapja, hogy eljöttünk otthonról. Egy hónapja nem volt rajtam hosszúnadrág. Egy hónapja melegem van. Egy hónap alatt annyi szar kaját ettem, mint otthon egy év alatt (nem Brig főztjére gondoltam). Egy hónapja nem ittam normális fröccsöt. Egy hónapja szeretem az automata váltót. Egy hónap alatt még nem láttam aligátort. Egy hónapja élünk Floridában. Egy hónapja hiányzik minden otthoni.

Délután felkerekedtem és elkerekeztem a közeli természetvédelmi területre. Az apartmantól a parkig a 2x2 sávos úton vezet a kerékpársáv. Elég furcsa, mikor 65 mérfölddel elhúz mellettem egy csőrös Kenworth, a békebeli kamionos kártya egy aduásza. Az otthoni nemzeti parkok területéhez képest ez a pak kicsi, és más felfogás szerint csinálják az egészet - az itteni igényekhez igazodva. Ez azt jelenti, hogy profin ki van építetve minden, az ösvények mellett aszfaltozott úton is megközelíthatő minden, a kempingben 10 méteres lakóbuszok álldogálnak és az egyik tavon (aminek a másik partján az egyetem szabadidő központja van) motorcsónakozni is lehet. Hozzám közelebb áll az otthoni szigorúbb-egyszerűbb felfogás, a mi parkjaink még a béna endurosokkal és még bénább quadosokkal együtt is jobbak. Íme a térkép:

Szinte az összes utat végigjártam. Azt hittem könnyű lesz, mert szintkülönbség az nincs, de nem volt az. A talaj alapól ugyanis fehér homok. Ahol nincs rajta fű, ott nehéz benne tekerni. Vannak olyan részek, ahol az út is mocsaras, itt sem könnyű még egy olyan tankkkal sem, mint a GT.

Azért tekertem és láttam állatokat is. Volt rengeteg mókus, sok őzike, mega pillangók (a lepidopterológusoknak konkrétan: tenyérnyi sötét és sárga lepkék), madarak, fű, fák, bokrok. (Na, biológiából beírtam az egyest.) Az őzike vicces állat: viszonylag közel enged magához, megvárja még csendben és óvatosan leveszem a hátizsákot, előveszem a fényképezőt, majd mielőtt megnyomnám az exponáló gombot, fingik egyet és eltűnik a susnyában. Azért messzebbről sikerült lefényképezni kettőt (az egyik majdnem támadni akart). Úgy tűnik, mintha össze lennének ragadva a tükrüknél, de nem:

Az egész terület mocsaras, és ahogy már említettem vannak tavak is. Ezekben az aligátorok miatt nem ajánlott a fürdőzés. Egy helyen lehet, ott van védőkerítés.

Az oda -vissza úttal együtt majdnem 4 órát tekertem, kellemesen el is fáradtam. Jó volt, na.

Ja, Brig írta a Táti esetét a méhecskével a játszóházban. Majdnem bekakált tőle, de utána gondolkodás nélkül megsimogatott egy tarantulát (nagy pók, olyan szőrös és vastag lábakkal, mint ami az NDK gerelyhajító nőknek volt).

Szégyen szemre kicsit elhanyagoltuk a blogot. Rá lehetne fogni arra, hogy nem volt internet, de eddig sem volt, ráadásul most már van. Szóval lusták vagyunk. De most aztán fossuk a betűket, okádjuk a képeket.

Kedden beszéltem az itteni (egyetlen!) szolgáltatóval. Megrendeltem a netet. Kellett szerezni cable modemet, vettünk wireless routert is. csütörtökön már összeállt a rendszer. 

Beszerzésre került egy rakás bútor. konkrétan: kanapé, lámpa, tanulós-számítógépelős asztal, könyvespolc, porszívó. kezd otthonos lenni az apartman.  

Időközben megérkeztek a szomszédok is: felül egy kínai csaj a kislányával, mellettünk egy egyiptomi család 2+2 felállásban. Reméljük Tátinak is bővül a multikulti baráti köre (a feketéket néha még mindig nagyon sokáig nézi).

Tátinak külön háza épült az egyik bútor dobozából. Van kimosható zsírkréta is, ezzel bátran rajzolhat mindenhova (meg is teszi).

Ja, és Tátit próbáljuk szobatisztaságra nevelni. Ezen a területen még van mit fejlődnie, de a padló jól bírja a megpróbltatást. De Brig bővebben tákékoztat.

Végre megérkezett a jogosítványom és a Voyager végleges rendszáma. Mindkettőt postán küldték, nincs ajánlott vagy tértivevény (ami egyébként a magyar nyelv leggusztustalanabb postás szókreálmánya).

És igen, megvan a GT bicaj. Táti el is végezte a finombeállításokat.

Még nem volt időm elmenni terepre, de a városban már tekertem vele. Nagyon jó, igazi tank, mindenen átgurul a nagy kerekeivel. Az otthoni Specializednél jóval magasabb az építése, a széles kormány miatt könnyű irányítani. Az áttétele egyenlőre a gyári 32-18, de a hátulra valószínűleg egy 16-os fogaskerék kerül majd. Ha minden igaz otthonról Ádám jóvoltából ideszállítódik majd a cipőm, ami egy Crank Brothers Eggbeater pedálba fog csatlakozni. Ezzel együtt beléptem a Team Florida Cycling egyesületbe. Egyrészt azért, hogy tudjam merre vannak a jó ösvények, meg ne egyedül bicajozzak, másrészt el akarok indulni egy-két versenyen, ha időm engedi. Ja és komoly kedvezménnyel lehet vásárolni a csapatot támogató Spin Cycle üzletben. (Itt a kisker és nagyker ár között 50% a különbség.)

Egyetem: jövő héten házi leadások, erre készülődök. Esszét is írtam már, valamint kicsit bele fogok folyni egy kutatásba (ami az állam dél-keleti részén vizsgálja, hogy a különböző területfelhasználási módok hogyan változtatják meg a utazások hosszát). Íme a bizonyíték:

Kezdem megszokni, hogy folyamatosan készülni kell, nem úgy mint anno a BME-n, ahol a félév végén azt sem tudtuk melyik tanárnál irassuk be az egyest. Tervben van egy fotosorozat is az egyetemről.

A szellemjátszótérről még nem kerültek elő a gyerekek, de azért ahogy alkonyodik megjelennek egy páran. Szerencsére nem szellemgyerekek és nem rosszindulatúak. Tati is kezd oldódni, eddig teljesen lefagyott, és űrlényeknek nézte az angolul beszélőket, tegnap egyik gyerek byebye-ára már integetett. Kiváncsi leszek ha hazamegyünk, akkor majd az utcán mindenkivel angolul akar majd beszélni? Na ez azért még messzebb van. A lényeg, hogy ma már egész jól eljátszott a nagyobb gyerekekkel.

Hétköznapra találtunk jónak tűnő programot, ami a megfázás miatt a héten elmaradt. Szombaton volt az itteni nagy játszóháznak (O2B kids) a 12 szülinapja, így ingyen lehetett bemenni, volt arcfestés, állatlufi gyártás, és rengetek kinti-benti program. Tati nagyon le volt fagyva, alig tudtuk egy kicsit feloldani, pedig olyan játékok voltak, amiket különben nagyon szeret. Egy ember be volt öltözve méhecskének, attól úgy félt, hogy remegett, és amikor közelebb jött, majdnem sírva fakadt szegény. Nem erőltettük, megpróbáltuk kerülni a méhecskét. Szóval, hogy visszatérjek a hétköznaphoz, itt van délelőttönként közös játék, hasonló korú gyerekeknek, majd ide próbálunk elmenni legalább heti egyszer.

Én járok sokat angolra, rengeteg ingyenes nyelvtanfolyam van. Hétfő, kedd, szerdán van hagyományos nyelvtanfolyam, ezt egy fizetett tanár tartja. Itt nagyon nagy a létszám, kb 20 fő, így nem nagyon hasznos, lehet ezt majd hanyagolni fogom. Van egy kiejtésfejlesztő óra, kedden és csütörtökön, egy nyugdíjas bácsi tartja, aki nagyon kedves, hárman-négyen vagyunk az órán, ez teljesen jó. Pénteken van egy másik beszélgetős óra, ide járnak az amerikai nyugdíjasok tanítani. Ma egész sokan voltunk, de mivel három amerikai is volt, így 1 tanárra csak 2-3 ember jutott. Ide jön velem Benő is.

A mai óra egy kicsit érdekesen zárult. Én háttal ültem a falnak egy fotelban, Tati állt az ölembe, és arra lettem figyelmes, hogy hírtelen fülsüketítő szirénázás lesz. Tati meghúzta a tűzjelzőt. Próbáltam visszaállítani, de nem lehetett. El kellett hagynunk a termet, hiába mondtuk, hogy csak téves riasztás. Kb három perc múlva ott is volt a rendőr, Tati kapott egy vicces ejnye-bejnyét, én azt hittem ennyivel le is tudták az egészet. Már a kocsiban ültünk, amikor megjelent három szirénázó tűzoltóautó is, biztos, ami biztos. Állítólag más gyerekek is meg szokták húzni a kart... 

Egyébként főzök minden nap, a bevásárlást próbáljuk hetente 2-re csökkenteni. Sok zöldség hiányzik, (karalábé, zeller, fehérrépa), grízt végül találtunk, kb 10 embert kérdeztem meg, mire a 3. boltban a manager managere végre megtalálta. Most már szerencsére eljutottam arra a pontra, hogy nem akadok fent, ha egy-két alapvető hozzávaló hiányzik az ételhez. Brokkoliból, karfiolból és répából is remek húslevest lehet készíteni. Szerencsére Beáéktól kapott pirospaprikát elhoztuk, bár eléggé fogyóban van. Elrontani eddig csak a túrógombócot sikerült, gondoltam nem baj, ha nem töröm át a túrót a nem létező szitán. Tévedtem, a túrós galuskatészta nem volt ehető.

Nekem hiányzik a pékség és a zöldséges, ahova ki lehet ugrani, ha valami éppen nincs. Ezeket a dolgokat csak a szupermarketben lehet kapni, ott meg nem két perc a vásárlás. A zöldség gyümölcs egyébként elég drága, először azt hittük, hogy kb azonos áron van, aztán rá kellett jönnünk, hogy az itteni mértékegység, csak 0,4 kg. 

 Mivel végre van net az apartmanban is, rászánom magam az írásra. Többen mondták, hogy kellene Tatinak orvost választanunk, mert a sürgösségi ellátásnál akár 6 órát is kell várni. Több rendelőt is ajánlottak, mi kiválasztottuk a legközelebbit. Felhívni nem volt egyszerű, először autómata jelentkezik, aztán elég sokat kell várni, amíg a megfelelő ember végre felveszi. A vonalas telefon szerencsére teljesen ingyen van, bármint nem kell fizetni semmi előfizetést, és a helyi számokat ingyen hívhatjuk. Miki beszélt egy hölggyel, aki elkérte az összes adatot, majd mondta, hogy ezeket fel kell vennie, és majd visszahív. Én úgy gondoltam, ez el fog tartani egy pár napig, de kb fél óra múlva már csöngött is a telefon. Mivel Tati egy kicsit meg volt fázva, én aggódtam a köhögés miatt, már másnapra kaptunk is időpontot.

Szerdán reggel az orvosnál kezdtünk, Miki eljött velünk, de gyorsan el is kellett mennie. Én kaptam egy kb 2 oldalas kérdőívet, anyja neve, foglalkozás, telefonszám, apja neve, telefonszáma, stb... (kezdő angol teszt) Azt nem tudom, hogy gondolták Tati mellett a kérdőív töltést, de azért haladtam. Gyorsan szólított is a nővér, egész jól ejtette a Benedek szót. Egy nyitott helységben megmérte a súlyát, magasságát, hőmérsékletét, megnézte az oltási könyvét, majd bevezetett minket egy kis szobába.

Ott kaptam egy második kérdőívet, mit csinál és mit nem a gyerek (haladó angol teszt). Aztán magunkra hagytak. Tesztírás közben próbáltam figyelni, hogy Tati ne szedje darabokra a szobát, remélem mindent működőképes állapotban hagytunk ott. Aztán jött dr Ryan doktornő, és fiatal délamerikai orvostanhallgató munkatársa. Bemutatkozás után az orvostanhallgató megcsinálta a szóbeli angol tesztet is. A kérdések a gyerekülés használatától kezdve a naptej használatán át a fogmosás fontosságáig terjedtek. Sajnos az útobbira rossz választ adtam, így a fogmosásról kaptam egy 2 oldalas olvasnivalót. 

Aztán visszatért dr Ryan, átnézte az írásbeli tesztet, az ismeretlen szavakat átvettük, megállapította, hogy a gyerek teljesen normális, anyukának még kell tanulni angolul. A megfázás nem zavarta, szerintem itt ez senkit nem zavar. Porszívós orrszívó nincs, szerencsére mi készültünk (köszi Nóri). Azért vettünk itt egy elektromos orrszívót, de az semmit nem ér. Na mindegy, az a lényeg, egy kis náthán nem akadnak fel, Tati rögtön kapott is 3 oltást. Egyet bárányhimlő ellen, egyet a pneomococcus baktérium ellen, és ha már ott voltunk a 2 hét múlva esedékes DTaP-is megkapta. Én megint elfelejtettem, hogy egy anyának inkább tigrisnek kell lennie, mint maki majomnak, így nem tiltakoztam, hogy nálunk nem szokás náthás gyereknek egy oltást sem adni, nemhogy hármat!!! Na most már mindegy, reméljük kis karcolásokkal túléljük. Tati annak rendje és módja szerint belázasodott délutánra, még mindig köhög egy kicsit, az orrát is rendesen szívjuk, de nagyon ügyesen fújja is már (a száját közben összeszorítja), szóval remélem gyorsan elmúlik.

Az angol fejlesztésére kaptam több oldal olvasnivalót, mindegyik oltásról külön 2-2 oldal, plusz mit csinál a 18 hónapos totyogó kb 10 oldal. Plusz kaptunk egy időpont, 3 hónap múlva mehetek a következő tesztre, Benő a következő oltásra.