Itt a hideg, éjjel már fáztunk rendesen. Eddig nem volt szükség takaróra, de ma már be kell szerezni valamilyet. Kiderült, hogy a házunk hőszigetelésből annyit tud, mint egy jobb sátor. A fűtést még nem próbáltuk, de nekem kétségeim vannak. És íme, a Voyagerben lefényképeztem a hideget:

Volt korábban egy vicces kalandom, amit még nem írtam meg (próbáltam feldolgozni az élményt). Elmentem abba a fodrászatba, ahol már voltam egyszer és ahol Táti haját is hiszti nélkül tudták levágni. Az egyik fodrásznéni békésen cigizett az üzlet előtt, beküldött. Bent egy félkarú ember várt, udvariasanbeültetett egy székbe. Azt hittem, hogy szórakoztat majd, amíg a fodrásznéni elszívja a helikopter leszállót, de tévedtem. Elkezdte géppel vágni a hajam. Persze nem ment neki könnyen, szerencsétlenkedett rendesen. Egyre feszültebb lettem és mielőtt még komoly kárt tett volna a fejemben szóltam neki, hogy jobb lesz, ha most ezt abbahagyja. Úgy tűnt látta az arcomon, hogy – fizikai adottságaimhoz mérten – komoly harcot vívnék a fejemről kilógó alkatrészek védelme érdekében és szó nélkül elsomfordált. Időközben bejött a fodrásznéni és rendesen levágta a hajam. Namármost több gondoltat merült fel bennem: 1. Vártam, hogy valamelyik függöny mögül előugrik az utánozhatatlan Boros Lajos, megmutatja a kandikamerát a sarokban, majd idétlen nyerítések közepette egy üveg pezsgőt nyújt át. 2. Mit gondolhatott ez a szerencsétlen félkarú, amikor elkezdett hajat vágni (nem az enyémet, hanem úgy általában)? Van ennek valami képesítése? Van ennek önkritikája? Nem gondolja, hogy vannak olyan tevékenységek, amihez két kéz KELL? Vagy elmegy legközelebb ijjászkodni? Hát megint nem találok jobb kifejezést, csak hogy …madár (a többit a családi cenzúra kitörölte). Lapozzunk.

A múlt hétvégén elmentünk páran bicajozni a Santos nevezetű terepre. Ez Ocala város mellett van, tőlünk kb 1 órányi autóútra. A terep részben a már megszokott dzsungel-homok-szűk kanyarok kombináció, másrészt volt egy sziklás része, ami lassú, de igen technikás tekerésre nyújtott lehetőséget. Ezen kívül voltak ugratók meg döntött kanyarok. És lehet akár ilyet is:

A többség ugrálni ment, én egy guatemalai gyerekkel tekertem az ösvényeken. Az ösvények egyébként 3 nehézségi szint szerint vannak jelölve, de annyira össze-vissza mennek, hogy a kirakott térképek segítségével is alig tudtuk rekonstruálni az útvonalunkat. Jó volt na, elfáradtam rendesen.

Kerékpárral kapcsolatban egyéb fejlesztések is történtek. A legfontosabb, hogy vettünk egy gyerekülést Tátinak. Eddig hezitáltunk, mert volt olcsó gagyi, meg nagyon drága profi. Kettő között semmi. Otthon a Vaterán egy norvég Hamax-ot vettünk, ami nagyon szuper de itt sajnos nem forgalmazzák. Szóval végre találtunk egy biztonságosnak tűnő Bell ülést elfogadható áron. Felszereltem a $10-os bicajra (aminek az értéke ezzel és az új lánccal a sokszorosára növekedett), beleraktam Tátit és tekertünk. És működik, biztonságos. Azért a GT-re nem rakom fel, mert kicsit primér a rögzítési rendszere. Így néz ki az ülés Táti nélkül:

Ha már GT, akkor ehhez megjött a Crank Brothers pedál. A következő képen ez látható:

A formája miatt habverőnek hívják. Még csak itt az „udvaron” próbáltam, de igen kellemesnek tűnik. Az alapmodellt vettem meg, de az egyszerű, ugyanakkor igen ötletes szerkezetnek köszönhetően ez is könnyebb, mint mondjuk egy Shimano XTR (ha valakinek ez mond valamit).

Pénteken volt a Homecoming ünnep. Ez az öregdiákok számára rendezett eseménysorozat jelképes futóversennyel, felvonulással, esti gálaműsorral a stadionban, stb. Ilyenkor jön a sok öregdiák átlag 20 méteres lakóbuszokkal és örülnek. A felvonulás olyan, mint nálunk anno május 1: a hadseregtől kezdve a Mókus Örsön át a kutyákig mindenki ott van. A legjobb képek itt vannak: 

Ez nem tudom mi célból volt ott, de szimplán ízléstelen:

Ez meg 400 méteren elfogyaszt annyi benzint, mint egy átlag közép-afrikai család 10 év alatt. "De legalább megy" - mondaná Cs.L. barátom az Audi S8 kormánya mögül:

Voltak szép kis kutyosok is. Raktak rájuk még szebb ruhát is, nehogy fázzanak az 50 fokos aszfalton (akkor még nem volt hideg):

Rendőrségi Dodge Charger is volt. Otthon is így kellene járőrözni. Nem fogyna a benzin és az állampolgárokat sem piszkálná senki.

Persze itt is vannak krisnások, ők sem maradhattak otthon. Mint mindig, nagyon boldogok voltak, legszívesebben a levegő összes oxigén-molekuláját megsimogatták volna. Csak kicsit unalmasak a dalszövegeik.

Voltak mindenféle zenekarok, amik indulókat játszottak. És voltak pompom lányok, táncos lányok (menet közben itatják őket), meg olyan bot pörgetős-dobálosok is. Kettőt kiválasztottam:

Aztán jöttek a karatésok. Az egyik nem is menetelt, hanem Chuck Norris-féle pörgő-forgó rugásokat egymásra halmozva haladt előre. Mindezt olyan gyorsan, hogy szerény fényképezőgépemmel esélyem sem volt egy normális képet készíteni róla. Vittek magukkal a taligában nagy ostyadarabokat, amiket néha széttörtek valamelyik végtagukkal. Persze erről is lemaradtam:

Ez a hippi volt az egyik kedvencem. Ő legalább magát adta.

 A hadsereg nem viccelt. Ez volt A MENETELÉS.

Végül, de nem utolsó sorban Krizsinek készítettem ezt a képet. 

Ma egyébként Cedar Keyre akartunk menni, ahol Sea Food Festival van. De én (a nagy hideg előtt) megfáztam valamelyik supermarketben és itthon maradtunk. Táti sem aludt jól, valószínűleg megint fogat növeszt. Persze sosem mutatja meg az eredményt, meglepetésnek tartogatja.