Azon agyalunk Briggel, hogy miért mi vagyunk az egyetlen gyerekesek, akik használják a parkot, a játszóteret. Mikor beköltözés előtt idejöttünk szétnézni és megláttuk a rengeteg játékot, ami a házak körül fetreng, nagyon megörültünk, hogy Tátinak lesz kivel játszani. Aztán mikor ideköltöztünk csalódnunk kellett, a játékok gazdái nem kerültek elő. Eleinte Tátit letiltottuk az idegen játékokról, mondván: az másé, engedély nélkül ne használjuk. De nem volt kitől engedélyt kérni. Brig nagyon találóan azt mondta, hogy ezek szellemjátszóterek. Nyilván a nagyobb gyerekek az egyetem indulásával oviba, iskolába kényszerülnek, de tudjuk, hogy vannak picik is, akik bent vannak egész nap. Gyakran 2 órát is kint vagyunk és csak annyit látunk, hogy kijön egy koreai az apartmanjából, elsunnyog a buszmegállóig a fal mellett, azt kész. Vagy egy házaspár az autóig. Van pár kivétel persze, de sajnos ritkán tudunk együtt játszani másokkal. Reméljük ez nem lesz mindig így, legalábbis mi megpróbálunk változtatni rajta. A korábban látogatott játszótérre is el tud Brig menni, ott azért mindig volt valaki. Ezen kívül szombaton megyünk kipróbálni valami játszóház-félét.

Komplex feladat a szellemjátszótér: csőben labdával kúszás.

Egy gazdátlan játékon.

Tegnap déltől folyamatosan esett az eső. Brig szerencsére még délelőtt elment futni, addig Tátival kint voltunk. Délután viszont bent kellett maradni. Táti nem örült:

Még rakok fel pár képet.

Ami forró azt fújni kell:

Ilyen gyíkok mászkálnak mindenhol.

A fenti képet Táti egyik gyerekeknek szóló könyvéből másoltam ki. A mű címe: Állatszálloda, a Móra kiadó gondozásában jelent meg 2008-ban. Az illusztrációkat Réber László készítette.

Tessék csak megfigyelni, milyen békésen pipázgat a leopárd és bizony Medve Bácsi kezében is ott a cigi. Vajon a fehér bárány mit szív? Türelmetlenül várjuk a könyv második részét. 

Ez elején ígértem, hogy írok arról hogyan is kerültünk ide Floridába. Hát íme:

2008-ben egy szép nyári napon ültem a gyárban, gyártottam a papírt szokás szerint. Aztán kaptam egy emailt a gyár nemzetközi kapcsolatokért felelős fiatalemberétől. A levél az IRF (International Road Federation) ösztöndíj pályázatáról szólt. Sok konkrétumot nem tartalmazott, csak annyit hogy 1 éves tanulási lehetőséget biztosít az USA-ban, az előzetes jelentkezési határidő július közepe volt, ha jól emlékszem. Volt egy link is, ahol további információt lehetett találni. Felhívtam a nemzetközi kapcsolatokért felelős fiatalembert: mi ez? Mondta, hogy van egy ilyen lehetőség, a gyár régebben tagja az IRF-nek, de jó ideje senki sem jelentkezett az ösztöndíjra. Rám gondoltak. Ebben az időben volt Táti kb. 4 hónapos, a Közgázon még függőben volt a szakdolgozatom és egyébként sem terveztem további tanulást, inkább otthon a kertépítést és a trombitálást szerettem volna elkezdeni. Ennek ellenére érdekelt a dolog. Az egyetem alatt eltöltöttem egy félévet Hollandiában (TU Delft), majd utána 3 hónapot Dániában. És tetszett az idegenben levés. Amerikában pedig még soha sem voltam.

Felhívtam Briget, mit szólna hozzá. Persze az első kérdése az volt (nekem is), hogy egyedül kellene menni vagy családda?. Megbeszéltük, hogy ha mindhárman mehetünk, akkor érdemes lenne jelentkezni. Beszélni kellett a gyárigazgatóval. Ő tudta, hogy pici Tátink van, így nem lepte meg a válaszom – ő eleve így gondolta. Akkor rendben, jeleztük az itthoni kapcsolattartónak, az útépítő gyár egyik igazgatójának (aki ugyan ezzel az ösztöndíjjal töltött el vagy másfél évet Indianaban), hogy érdekel a dolog, pályázok.

Ezután sorra vettem mi szükséges a pályázati anyaghoz: jelentkezési lap, diploma, index, támogató levelek angolul persze, hivatalos fordítással, TOEFL és esetleg GRE nyelvvizsga. Ez utóbbi kettő volt sürgős, hiszen a pályázati anyag leadásának határideje szeptember közepe volt. Nyáron viszont nincs TOEFL vizsgaidőpont, legközelebb szeptember elején, mire kijavítják 3 hét. Közben személyesen is találkoztam az itthoni kapcsolattartóval, az útépítő gyár egyik igazgatójával. Mesélt a kinti élményeiről, rengeteg hasznos dolgot mondott és megnyugtatott, hogy nem gond, ha vizsga eredménye csak később lesz meg. És biztatott, amiért nagyon hálás vagyok neki (meg persze másért is). Találtam egy kedves tanárnőt, aki pár óra erejéig segített felkészülni a vizsgára, ezen kívül könyvet és a neten lévő tesztet is használtam gyakorlásra. A TOEFL vizsga 4 részes: írás, szövegértés, beszéd, esszéírás. Az egész gépesített, a neten keresztül megy, ami azért furcsa, mert pl egy mikrofonba kell kifejteni az álláspontod egy adott témáról, nem ül veled szemben senki és nem bólogat. Furcsa volt. Közben a támogató leveleket is beszereztem, lefordítottam mindent, másoltam, pecsételtettem, végül elküldtem az egészet. Megjött a nyelvvizsga eredménye is: 120-ból 100 pont. Az amerikai egyetemek műszaki karjai általában 80 pontot követelnek meg, bőven jó vagyok. Ezután hosszú várakozás következett, mivel az IRF tavaszra ígért döntést. Egyszer csak levél érkezett, kérdezi az IRF-es szervező, hogy jelentkeztem-e már valamelyik egyetemre. Ha nem akkor kéne. Kicsit furcsa volt, minek jelentkezzek, amikor még nem is döntöttek az ösztöndíjról. Mindegy, ha kell, akkor jelentkezek. Elvileg bármelyik amerikai egyetemre lehet jelentkezni, de erősen ajánlott az IRF két partnerével az indianai Purdue-val vagy a University of Floridával felvenni a kapcsolatot. A Purdue drágább volt, mivel nem in-state, hanem teljes tandíjat kért (két-háromszorosa az in-state-nek), Indiana télen hideg és nincs ott semmi Így Floridára esett a választásom. Az egyetemnek újra el kellett küldeni az összes szaros papírt, bizonyítványt, másolatot, hivatalos fordítást. Ez időnként nem kis gondot okozott, néha el is ment a kedvem az egésztől.

Már tavasz-nyár volt, de az IRF meg sem nyikkant. Az itthoni kapcsolattartó, az útépítő gyár egyik igazgatója nyugtatgatott, hogy minden rendben lesz. Hát rendben is lett, nyárra végre megszülték a döntést. Ekkorra már megírtam a Közgázon a szakdolgozatom, leadtam, megvédtem, bezsákoltam a mérnök-közgazdász diplomát.

Az floridai egyetem 1000 email, telefonálgatás, kurvaanyázás után elfogadta a jelentkezésem. Közben meg kellett csinálnom a GRE nyelvvizsgát is, mivel Graduate programra jelentkeztem. Ebben van matematika, esszéírás és olyan verbális rész. A gyakorló teszteknél kiderült, hogy ez utóbbiban olyan angol szavakat kellett volna ismernem, melyeket még soha nem hallottam (és a jelentésüket sem ismertem). A matek meg az írás ment, a többit hanyagoltam. Az vizsga (gépesített, netes) eredménye ennek megfelelően alakult, de pontszámaim a verbális résznél is elégnek bizonyultak. Lassan összeállt minden. A gyár kedves jogászai és pénzügyesei nagyon segítőkészek voltak, legyártották a kiutazáshoz szükséges sok papírt, mindig ügyelve arra, hogy számomra kedvezők legyenek a feltételek.

Kezdődhetett a vízum intézése. A vízuminterjúra bevittem minden fontos papírt, még Zseton oltási könyvét, valamint Brig óvodás rajzait is. De persze a követséget egyedül az egyetem által küldött I-20 nyomtatvány érdekelte (ezen rajta van, hogy mettől meddig és hol fogok tanulni, valamint hogy az ehhez szükséges pénz is rendelkezésemre áll). Gond nélkül megkaptam az F-1, Brig és Táti pedig az F-2 vízumot. A kettő között a különbség csak annyi, hogy az F-2-vel nem lehet munkát vállalni – pedig Tátit el akartuk küldeni 3 műszakban egy vegyi üzembe radioaktív savakat lúgozni, legalább a pelenkára valót keresse meg. Lett repülőjegy is, már csak ki kellett találni, mi legyen a házzal, az azt körülvevő két kutyával és éppen alakuló félben lévő kertünkkel. Végül erre is találtunk megoldást. És jöttek a felejthetetlen búcsú bulik, az utolsó utáni elköszönések.

Így leírva sem rövid és a valóságban is olyan hosszú és küzdelmes volt, mint egy 20 km-es autópálya szakasz környezetvédelmi engedélyének megszerzése. És egészen a végéig lógott a levegőben az egész. Akárhányszor valaki rákérdezett a gyárban, csak azt tudtam mondani, hogy még nem biztos, még nem biztos. De érdemes volt. Persze egyedül nem ment volna, rengeteg ember segített: a gyárigazgató, az útépítő gyár egyik igazgatója, a főnökeim, a papírgyártó szobatársaim, a nemzetközi kapcsolatokért felelős fiatalember és munkatársa, a már említett jogászok, pénzügyesek, a BME oktatói és Mindentelintéző Anikó a dékániból, a család és akitet még kihagytam. Mindenkinek köszönöm szépen! Otthon pedig Brig és Táti folyamatosan mellettem álltak, így a szar helyzetekben sem veszítettem el a lelkesedésem. Nekik külön köszönet. 

Kis szakmai, már a cím is felkelti az érdeklődést!

(Bea, ezt a részt NE olvasd)

Itt a benzinár kevesebb, mint 3 dollár gallononként. Ez azt jelenti, hogy kevesebb, mint 150 Ft/l. Ennek itt a megyében összesen 53.2 cent az adótartalma (18%). Ebből 18.4 cent a központi kasszába megy, amit Highway Trust Fund-nak hívnak, és kizárólag államokat összekötő autópályákat (interstate highway) építenek belőle. Központból osztják vissza a szövetségi államoknak, persze nem egyenlő arányban. Florida minden befizetett dollárjából csak 0.77 dollárt kap vissza, tehát nettó befizető. Alaska vagy Hawaii1 dollár befizetése után 5-öt kap vissza, annak ellenére, hogy az ottani utak szinte csak a semmit kötik össze a semmivel. Ez az adótartalom egyébként 15 éve változatlan. Időközben azonban volt infláció, reálértéken is emelkedtek a bérek, nőttek az építéshez szükséges nyersanyagok árai és az autók is kevesebb benzint fogyasztanak. Összességében ez azt eredményezte, hogy befolyó pénz egyre csökkent, az építkezések megdrágultak, a központi kassza idén már teljesen kiürült, sőt egyéb forrásból kellett kipótolni. A Kongresszusban létre is hoztak egy bizottságot, hogy találjon megoldást a problémára. Az okosok két opciót kínáltak fel: 1: meg kell emelni a 15 éve változatlan adótartalmat 10 centtel és a továbbiakban évente az infláció mértékével. 2: mindenki fizessen annyit, amennyit autózik, tehát használattal arányos adót szedjenek (2020-ig kellene bevezetni). Obama a 2. opciót választotta. Jöhetnek Európába tanulmányozni a már működő rendszereket!

Az elején említett 53.2 cent adó maradékából Florida államot 16.1 cent, míg a megyét 18.7 cent illeti meg. Ebből végzik a felújítást és üzemeltetést, mivel a központi kassza csak építést finanszíroz. Régen tankoltam otthon, nem tudom mennyi most egy liter benzin, de annak több mint a fele adó. Ebből az adóból közvetlenül semmit nem fordítanak útépítésre, felújításra azóta, hogy megszűnt az Útalap. Közvetve azért valamennyit visszakap a szektor, de az messze elmarad a szükséges mértéktől. Meg is látszik. Nem baj, legalább van mit kerülgetni.

Egyébként pedig jól vagyunk, bár éppen mindketten hulla fáradtan. Pöngőc Táti nem aludt jól, éjjel felkelt, ordítozott (a pocakjába beszorult valami), majd mintha nappal lenne békésen elkezdett játszani. Persze ezután egész nap kulagép-maki volt.

Az egyetem: furcsa megint nappali tagozatra járni, de jó. Mind a négy óra érdekes, jókat hallok. Három kurzus kiscsoportos (20-25 fő) és interaktív, tehát mindig lehet kérdezni, hozzászólni és a tanár is kérdez. Az értékelésbe általában 10%-ig az órai aktivitást is figyelembe veszik. Ja és szokott lenni házi feladat, esetleg valami olvasnivaló. Csütörtökön nem kell bemennem, így itthon lehetek.

Ma kezdődött az okítás. Fél 10-re jöttem be Transportation System Analisys órára. Terem igen jól felszerelt, minden tárgynak saját honlapja, feltöltve minden, még az ajánlott irodalom is, ha a szerzői jog engedi. Meglepetésemre mindent értettem. Eddig. Remélem a jövőben is így lesz.

A képekhez kis komment: az apartmanunk 2 szoba + nappali-étkező + fürdő WC + WC. Az egész 850 négyzetláb, ha jól emlékszem, ami 79 négyzetméter. Nem nagyon sokkal kisebb mint az otthoni ház, jól el fogunk férni benne. A konyhában mosogatógép, elszívó, elektromos tűzhely és sütő, konyhamalac, mega hűtő. A szobákban pedig praktikus gardróbok tolóajtóval. Klíma is van persze, szerencsére nem kell túl sokat használni. Az ablakokon szúnyogháló. Érdekes, eddig nem voltak szúnyogok, de az elmúlt 2 napban megjelent pár. Az apartman egyébként vagy 20-25 éves, de látszik, hogy törődnek vele, felújítják, kicserélik amit kell. Egy évre tökéletes lesz.

Ma jó kedvem van, ezért nem vagyok büdös szemét és töltök fel pár képet. 

Valami gond van a képek feltöltésével, másodszor próbálkozom ma sikertelenül. Próbálok a Flickr-re feltölteni. Nagyon lassúnak tűnik itt a net. Mivel még nincs sajátunk, a közösségi helyiségben lévő wifit használjuk. Ez viszont nincs levédve, gondolom akik közel laknak ezt használják. A "falunk" polgármestere (mert a tegnapi lakógyűlésen kiderült, hogy az is van) mondta, hogy megpróbál mindenkinek wifit biztosítani, ahogy a többi, egyetem által fenntartott faluban is van. Ezért hezitálunk, hogy bevezetessük-e a netet az apartmanba vagy sem.

Na de végül mégis! Az egyetemi hálózetról tudok feltölteni.

Itt lakunk, ebben a házban:

Így néz ki a környék meg a belseje, látszik a Voyager hátsó ülése is (más bútor nem is látszik, mert még nincs):

Itt meg Táti játszótere, de ez már a város másik részén van. Csak azért rakom fel, hogy látszódjon milyen komlpex elemekkel kell itt a gyerekeknek megküzdeni:

Ezt látom, ha hanyatt fekszem a játszótér mellett:

Szóval a biztosítás: az enyémet az egyetem fizeti, Brigiét és Tátiét mi. A jelentkezési lapokat már a múlt héten kitöltöttem, leadtam. A biztosítás augusztus 16-tól él, de korábban nem kaptunk semmi „papírt”, hogy tényleg jogosultak vagyunk az ellátásra. Hétfőn beszéltem a Biztosítós Julie-val, hogy lehet szükség lesz orvosi ellátásra. Mondta, hogy OK, de előbb ellenőrizni kell a jogosultságot, beszélni a kari adminisztrációval, makkolni, papírt gyáratni, mókust eteni, stb. Kérdeztem, hogy ez 5 percnél több időt vesz igénybe? Mondta, hogy rengeteg dolga van, pár nap alatt megvan. Na, az sok! Addigra Birg tönkremegy a kiütésektől. Tessék igyekezni! Kedden valami történhetett, mert a bank jelezte, hogy a biztosító megterhelte a számlámat. Jó jel. Szerda reggel bementünk Biztosítós Julie-hoz, felmutattam Brigit és 5 perc múlva hozta az ellátásra jogosító kártyákat. Tovább az orvoshoz: a Student Healt Care Centerbe  mentünk (klinkertéglás épület 1930-ból, zeg-zugos, labirintus belsővel). Nekem mindig először ide kell majd jönnöm, ha itt nem tudnak megjavítani, akkor küldenek tovább. A családtagoknak nem kötelező ide jönni, de lehet, így Brig kiütéseit is megnézték. Nekem vérnyomást, lázat, súlyt, magasságot és nyírószilárdságot is mértek. Volt egy általános Doktornéni (fiatal asszisztenssel) és jött egy bőrgyógyász is. Azt mondták, hogy a kiütések valószínűleg a motelhotelben keletkezhettek valami apró bogártól, amik akár az ágyunkban is lakhattak. Hát szép. Legalább fizethették volna a szállás egy részét, ha már ott vannak. Kaptunk gyógyszert és kenőcsöt. Brig határozottan jobban van, Táti és én tartjuk az eredeti állapotot (pár kiütés). Reméljük, hogy hamar elmúlik teljesen mindhármunknál. Fizetni most csak a gyógyszerekért kellett, azoknak is csak egy részét.

Brig és Táti hazamentek kajálni autóval, én maradtam a campuson ügyeket intézni. Egy tárgyat (Transportation Policy Planning) nem tudtam felvenni, mert mint kiderült betelt. Most csak reménykedhetek, hogy valaki leadja. Vagy majd megkérem szépen a tanár nénit, hogy naaaaaaaaa léééééégyszi. Ha mégsem, akkor persze ott a B-terv (másik tárgy). A másik problémás kurzusom Undergraduate (első 3 év Bsc fokozattal) diákoknak van, ehhez csak egy nyomtatványt kell kitölteni, hogy megkapjam a magam Graduate (második 2 év Msc fokozattal) kreditpontjait érte. A Social Security Card-ot (olyan adókártya-féle) tegnap nem tudtam megcsináltatni, mert a hivatal és az egyetem között valahol elvesznek a kártyához szükséges adatok. Közben a feka hivatalnokkal nagyon jól elbeszélgettünk Budapestről, Gainesvilleről, az amerikai fociról, meg a rugby-ről. Mesélte, hogy egy ismerőse rugbyzett és egyszer megtalálta a karjában az ellenfél egyik fogát. Szóval, akik most szeretnének SS kártyát, azok várhatnak, amíg Mr. Gates vagy Mr. Jobs megoldja a problémát. Addig is lehet kapok egy ideiglenest, de azt sajnos én nem intézhetem.

Közben ide-oda kolbászoltam a hőségben, kicsit megismertem a campust. Ha már ott voltam, útba ejtettem Gainesville egyetlen GT Bicycles kereskedőjét. Éppen magyaráztam Dave-nek, az eladónak, hogy mit keresek, mikor megláttam. Ott állt. Zöldben, M-es méret, 2009-es évjárat. GT Peace 9r (ami az asztalom fölé volt függesztve a gyárban). Akinek esetleg ezek a jelek nem mondanak semmit: ez egy acélvázas, 29” átmérőjű (a normál az 26”) kerekekkel megáldott, 1 (egy) sebességes – avagy single speed - mountain bike. Ezt kerestem már vagy 1 éve. Az ár $800-ről indult, de a bolt az sulikezdésre való tekintettel kedvezményt ad. Most $699. Nézegettem, hümmögtem, beszélgettünk, meséltem az otthoni Specialized-ról, meg hogy milyen nehéz Európában ilyen bicajt szerezni (a neten volt egy használt Veszprémben, majdnem megvettem, de L-es volt, arra meg csak létrával tudok felszállni). Na, az lett a vége, hogy most $560-nál járunk. Holnap vagy holnap után megint benézek. A másik versenyző egy Redline Moncog $460-ért. De annak szarabb a váza és felszereltsége is. És azzal még nem álmodtam.

Hazafelé gyalog és busszal jöttem, mivel Brig a Voyagerrel ment haza. A busz az jó. Mint már írtam autóval marhaság járni, így a jövő héttől bicajjal (ami még ugye nincs) és a busszal (ami meg ugye van) fogom legyőzni a távolságot.

Ja, képeket megint nem rakunk fel, mert büdös szemetek vagyunk. Ennyi.

Ja igen, a kerékpár. Hamarosan be kell szerezni a kerékpárokat is. Az campus egész területén engedéllyel lehet csak parkolni. Ezt mindenki – attól függően, hogy mi a státusza – megvásárolhatja. Nekem egy évre kb 150 pénz lenne. Van nyilvános parkoló is, 45 perc 1 pénz, 2 óra 3 pénz, egész napra 5 pénz. Már csak ezért sem érdemes autóval iskolába járni. Én mindenképpen egy 29-es, single speed bicajra pályázok, amit aztán hazaszállítok majd és használom a nagykovácsi hegyekben. Olyasmit, ami a falra volt kifüggesztve a gyárban (GT Peace 9r – de pont ilyet még nem láttam). Természetesen már otthonról megnéztem a boltokat és már voltam is néhányban. A hazaihoz képest elképesztő választék van (Trek, Cannondale, Gary Fisher, Redline, Surly amit eddig láttam), az országútit és az alkatrészeket még nem is néztem. Az egyik bolt esti kerekezéseket szervez és van, amelyiknek versenyzői vannak (ez nálunk is így van).

(Ez a rész a gyárban a Szakállasnak, a Mosolygósnak és a Kolbász-zabálónak szól leginkább) A kerékpározást a hálózat is támogatja. Szinte mindenhol van kerékpársáv, süllyesztett padka, tároló (nem fedettek), az egyetemen ingyenes szerviz, a buszok orrán két bicaj számára tároló. Az itteni kresz így rendelkezik: elsőbbséget élvez az autóval szemben, részegen nem biciklizünk (de nem ám!!!), iPoddal sem, 16 év alatt sisak kötelező, fék kell (10 mérföldes sebességről képes legyen 25 lábon belül megállítani a kerékpárt), gyalogosoknak elsőbbség, fél kézzel elég fogni a kormányt (laza, mi?), sötétedés után első-hátsó lámpa. A sáv kb egy méter széles lehet. Ami nekem furcsa, hogy egy 2x2 sávos, nagy forgalmú út mellett nem kerékpárút van, hanem ugyan azt a sávot vezetik tovább, mint a városban. Eközben az autók nem a városi 30-40 mérfölddel, hanem gyorsabban mennek mellettük. Majd utána nézek a baleseteknek is, de szerintem ezeken a helyeken a nálunk alkalmazott önálló kerékpárutak jobban elősegítik a felhasználói élmény fokozását.

A campuson belül állítólag sok bicajt lopnak, de a boltosok szerint egy jó U zárral (mondjuk új szériás Kryptonite) és kis odafigyeléssel (keréknél gyorszár helyett csavaros tengely) megelőzhető a baj. És tényleg, jobban megnézve sokat csak egy vékony drótzárral kötöttek le. Sok tesco-s bicaj hever a tárolókban, amiknek látszólag már nincs is gazdájuk. Rozsdásak, némelyiknek kerekei sincsenek már.

Ha már itt tartunk, akkor a tömegközlekedésről: csak busz van (www.go-rts.com). Ma kaptam egy profi térképes menetrendet, amiből kiderül, hogy a buszhálózat egész jól lefedi a várost. 24 járat van reggel 6-tól akár éjfélig. Nálunk a 13-as jár (mivel a 13. utcán megy leginkább) 10 percenként. Egyetemi igazolvánnyal (Gator 1 Card a neve, ilyen nem csak nekem de Brignek is jár) ingyenes, egyébként 1 menet 1,50 pénz, havi bérlet 35 pénz. Még nem próbáltam, de biztos, hogy fogom használni. Majd beszámolok a tapasztalatokról és megfigyelem, hogyan verik errefelé az ellenőröket.

Ahogy Brig írta a tegnapi költözés már nagyon kellett. Hétfő reggel beraktuk minden cuccunkat a Voyagerbe (hah, még maradt hely benne így is!), én a suliba mentem orientálódni, Brig és Táti a játszóra. Délután kis pihi, majd irány az új otthon. Kifizettük, elfoglaltuk, majd elmentem a korábban megvásárolt ágyért (ez sajnos csak a Voyager tetejére fért el, mert nem szédszedhető - kellene valami nagyobb) és még vásárolni is elmentünk.

Előzetes időpont egyeztetés után kedd reggel 9-re mentem jogsit csináltatni. Kicsit talán előbb értem oda, elszedték a saját és a Voyager papírjait. Ezekkel minden rendben volt, megcsinálták az instant látásvizsgálatot (igen, ott helyben), fénykép és kezdődött a teszt. 2x20 kérdés. Az egyik rész a szabályokról általában, a másik rész csak a táblákról és burkolati jelekről. Az elsőben volt 3 hibám (Pl. előzéskor mennyire lehet megközelíteni a szembe jövő autót - mikor kell visszasorolni, mindezt láb-ban megadva... Helyes válasz szerintem: a két tükör ne érjen össze. Szerintük: kicsit több), a második hibátlan lett. Ja, mindez érintőképernyős monitoron. Utána jött a vizsgáztató, megnézte a Voyagert (index, féklámpa, duda) és mentünk egy kört a rutinpályán: gyorsítás-megállás, tolatás, Y forduló, parkolás. Ez is prímán ment, azért kaptam hibapontot, mert tükörből tolattam (advanced level). Ezzel az egésszel végeztem 45 (negyvenöt) perc alatt. Utána már csak az adminisztráció volt, kb fél óra. A jogsit postán elküldik. Ja igen, 27 dollár az egész. Na? (2 hónap szivatás, büdös oktató idióta anyósát fuvarozni, swift, 100.000 + kenőpénz hiányozna?) Az egészet a Department of Highway Safety and Motor Vehicles csinálja (www.flhsmv.gov).

A kresz itt egyszerűbb, talán kicsit logikusabb is. Igen, most lehetne azt gondolni, hogy az itteniek szintjéhez van igazítva, de a gyakorlatban prímán működik a rendszer. Biztonságos a közlekedés. Műszaki tudomásom szerint nincs. A jogosítvány készítésekor nézik az autót, ahogy azt írtam (elvileg jobban is nézhetnék, de műhely az nincs).

Brig ebédje nagyon jól esett az egész családnak! Annyi szar kaját ettünk az elmúlt 10 napban, hogy szörnyű.

Bicikli témában majd írok, de most rohannom kell. És persze képek az otthonunkról.

Hétfő délután megkaptuk a kulcsokat az apartmanhoz, úgyhogy rögtön birtokba is vehettük. Van két szobánk, konyhánk és nappalink. Majd teszünk fel képeket, de egyenlőre nem volt időnk ilyesmivel foglalkozni. Netünk még nincs, csak a közösségi helységben, de reméljük ez is gyorsan megoldódik.

Ma már főztem, a család nagy örömére. Benő először evett rendesen amióta itt vagyunk, és látszólag nagyon boldog volt, bár egy kicsit későn kapta az ebédet, mert reggel még nem volt lábosunk sem. Én próbáltam intézni időben, de Miki jogosítványt csinált és ahhoz kellett az autó, így Benővel nekivágtunk gyalog a városnak. Sajnos normális lábas csak szettben volt, azt pedig nem vitte volna haza a babakocsi 2,8 mérföldön keresztül a 30 fokban. Már majdnem hazaértünk, amikor Miki szembejött és így mehettünk vissza. Persze addigra már Benő nem volt hajlandó a babakocsiba utazni. Azért gyalog elég nagy távolságok vannak, de biciklivel úgy tűnik, hogy elég jól bejárható a város. Sokan bicikliznek. Valószínűleg előbb lesz kerékpárunk, mint kanapénk a nappaliban. Egyenlőre nincs sok bútorunk, Tatinak egy kis matrac van a szobájában, nekünk egy ágy, a nappaliban egy asztal 4 székkel, de ezzel egyenlőre jól elvagyunk. Ja majdnem elfelejtettem, van kanapénk is, a Chrysler hátsó ülését tettük be a nappaliba. Nagyon kényelmes!

Összeszedtünk valami kiütést, én keztem, aztán Benő folytatta, lehet Mikin is kijön. Orvosnál még nem voltunk, biztosításunk elvileg már van, csak a gyakorlatban még akadozik. Ha nem menne végig az egész családon, azt hihetném, hogy csalánkiütés, vagy egy, nem egy száz éhes szúnyog tetőtől talpig megkostolt. Na mindegy, valahogy csak túléljük ezt a floridai nyaralást.

Sajnos pénteken arra ébredtünk, hogy Tátinak hőemelkedése van. A nap folyamán - ahogy Aigner Szilárd mondaná - tovább emelkedett a hőmérő higanyszála és a hőemelkedésből láz lett. Ahogy ilyenkor lenni szokott, Táti elég bágyadt volt, sokat szundított, keveset mozgott és gyakran anyázott. Azért egyszer nagyon szeretett volna a medencébe menni... Brig adott neki a homeo-bogyókból (ami szerintem nem ér semmit) és kapott gyógyepret is (ami mindig használ). Orvoshoz még nem vittük el, a lázon kívül egyenlőre semmi tünetet nem produkál. Brig szerint náthás lesz, ami egyrészt jó, mert nincs komolyabb baja, másrészt nem jó, mert orrszívó-porszívó nélkül nehezen fogunk megbírkózni a takonyáradattal.

Mindenesetre a mi hangulatunkat is alapvetően ez határozta meg: nyomottak voltunk. Az idő is olyan volt.

Az egyetemen találkoztam indiai mentorommal, aki segített a tárgyak kiválasztásában. Ebben a félévben 4 tárgyat fogok hallgatni, mindegyik 3 kreditet ér, összesen tehát 12 kreditet szerezhetek (ugyan ez lesz a tavaszi félévben is). Három tárgy már biztos, egy még változhat. Az órarendem eddig úgy néz ki, hogy hétfőn, szerdán és pénteken lesznek óráim délelőtt és délután. A diploma megszerzéséhez 30 kreditet kell megszerezni. Ezt el lehet érni 10 tárgy teljesítésével, vagy 8 tárgy + diplomamunka (kutatás) teljesítésével. Nekem inkább a 10 tárgyat javasolták, egyrészt azért, mert a diplomamunkát 4 félév (2 tavaszi és 2 őszi) alatt szokták teljesíteni, másrészt én inkább gyakorlati ismereteket akarok szerezni, amire ez alkalmasabb. A tárgyfelvétel ugyan úgy, mint otthon a Műegyetemen, a neten keresztül lehetséges.

Több benzinkutat is meglátogattam, mert ellenőrizni szerettem volna Voyager gumijaiban a nyomást. Kompresszor mindenhol van, de sehol nincs rajta nyomásmérő. Hát ezek szemre pumpálják a gumikat, vagy mi? Aztán jött egy segítőkész tag és elmagyarázta: itt kérem mindenkinek megvan a saját kis nyomásmérője, ott fekszik a kesztyűtartóban (közvetlenül a 45-ös mellett) és ha kell, akkor előrántják és mérnek! Tessék kéremszépen, ez is Amerika! Kénytelen leszek én is venni egy nyomásmérőt, mert anélkül rövid időn belül kifejlődik a kisebbségi komplexusom. Persze nem digitálisat, az csak a bennszülötteknek jár, holmi idegeneknek marad a régi mutatós! (Azon már minden különösebb görcs nélkül továbbléptem, hogy nem bar-ban, hanem PSI-ben mérnek.) Lényeg a lényeg, a gumik fel vannak pumpálva!

Holnap is itt maradunk a hotelmotelben és ápoljuk Tátit. Én folytatom a felkészülést a keddi jogosítvány próbatételre.

 Közkívánatra írok nem autós-utas Floridáról is.

 Szóval szerencsésen és viszonylag könnyen megérkeztünk, azért annyit még hozzá kell fűzzek az úthoz, hogy navigációból kaptam egy nagy 1-est. Térkép nélkül csak kőröztünk Orlando körül, aztán az egyik fizetős kapunál kaptunk egy térképet, de az sem sokat segített, de végül többszöri próbálkozásra megtaláltuk a megfelelő utat. Azóta biztos ami biztos vettünk egy GPS-t, de azért azzal is el tudunk tévedni.

Hétköznap főleg Miki intézkedett az egyetemen, meg persze szállást néztünk. Szombaton elmentünk autót nézni, vettünk is egy Chrysler Voyagert, minden flottul ment, remélem kihúzza az egy évet szerelés nélkül. Mivel ezt gyorsan letudtuk a délutánt a tengerparton töltöttük. A lehető legközelebbi partot próbáltuk megtalálni, ez Crystal River nevű város melett volt. Egy kis homokos part van ott, a folyótorkolat közelében, kicsit hullámzott a tenger, de Benő is tudott benne úszkálni.

Vasárnap az óceánpartra látogattunk el, gondoltuk útközben rendes strandolóvá képezzük magunkat egy napernyő segítségével, de sehol nem lehetett kapni. Így 2-3 óra után feladtuk és hazajöttünk, azért nem volt rossz, de a napernyő elengedhetetlen felszerelés! Benő élvezte a nagy hullámokat, de nem mertük elengedni egy percre sem. A térdig érő vízben így is simán felborították a hullámok.

Szóval a hétvége nem telt rosszul, hétfőn, kedden próbáltam Benővel a szálláson maradni, mert már kezdett besokalni az autózástól, jól elúszkált a medencében, délután meg játszótereztünk. Van szuper játszótér, ha legközelebb megyünk csinálok képeket. Egyik nap voltunk plázázni is, vettünk telefont, meg Benőnek nadrágot és pólót. Ez nem volt drága, kb 3000 Ft-ra jött ki a 2 nadrág és 1 póló. Érdekes módon a boltokban már itt is őszi cuccok vannak, leárazás sincsen nagyon, úgyhogy még kell valami szuper outlet centert találni.

Tegnap elhoztuk az autót, utána visszavittük a bérautót, nekem azért kicsit furcsa volt autómata kocsit vezetni, de tényleg nem rossz. Utána elmentünk az Ikeába, teljesen olyan mint a budaörsi Ikea, azzal a különbséggel, hogy nem találkoztunk Petyáékkal :) De tényleg olyan volt, mintha kijönnék és mehetnék is haza. A pénztárak zárva voltak, és csak az önkiszolgáló pénztárak működtek, azaz magadnak kell lehúzni a cuccokat, kifizeted kártyával és mehetsz is. 4 pénztárra van 1-2 ellenőrző ember, szerintem otthon így szétlopnák az áruházat. Ami még meglepetés volt, az az ágynemű mérete, hiába hoztam huzatot, hogy majd veszünk az ikeába ágyneműt, ezt buktam, mert minden egy kicsit nagyobb. Ja meg árban is egy kicsit drágább sajnos.

A hétvégi programról majd beszámolunk, hétfőn költözünk, hip hip hurrá! Már nagyon várjuk, hogy nem gyorséttermi szart kelljen enni. 

Kedden megvettük Tátinak a gyerekülést, majd szerdán elmentünk az "új" autónkért Leesburgbe. Ez egy 9 évves Chrysler Voyager. Akit érdekel, egy 3.3 literes V6-os motor van benne, automata váltós, 2000-es évjárat, hosszú kivitel, 7 ember elfér benne. Olyan mint egy hajó, belül nagyon tágas. Az első két ülés között van annyi hely, hogy akár menet közben is hátra lehessen menni Tátihoz. Jelenleg ebben tároljuk az új apartmanba vett étkezőgarnitúránkat, egy étkészletet, Táti ágyát és egy-két apróságot is. Szóval nagyon nagy. Persze ez itt nem is számít nagynak. Íme:

Nem akartunk az autónézegetéssel sok időt pöcsölni, inkább a neten böngésztünk. Volt egy Ford kereskedő, akinél egy Toyota Sienna-t néztünk meg. Régebb óta ott állhatott, kívülről benne volt a kulcs, nem indult. Jött Byron a fekete eladó egy golfkocsival, amiről bebikázta. Majd unott fejjel mondta, hogy neki most dolga van, de vigyük el nyugodtan az autót egy próbakörre. Ha jól emlékszem rendszám sem volt rajta... Ez az autó többe került, mint amennyit elvileg autóra akartunk költeni, ráadásul a meghírdetett árhoz még jön adó és ilyen-olyan költség. Byron számológépe már 4500-as értéket mutatott, mikor otthagytuk. A kocsi sem tetszett annyira.

A Voyagert is a neten néztük ki, Stan-től vettük 3300 pénzért, tokkal vonóval. Reméljük nem lesz gond vele az egy év alatt. Annál is inkább, mert gyorsan megkedveltük.

Na írok valami nem autós témáról is.

Néztem a sportolási lehetőségeket az egyetemen. Van egy nagyobb tó a campustól délre, ahol nem csak kajakot, kenut meg ilyeneket lehet bérelni, hanem lehet vitorlázni és wakeboardozni is. Utóbbi kettőhöz azért kell tudni úszni és a vitorlázáshoz kis vizsga is van. A neten persze megtalálható a tananyag képekkel, videókkal. Beszarás. Ezen kívül a cross country-ra szeretnék benevezni (terepfutás) ha a térdem bírja és persze valami foci is jó lenne. Majd meglátom, hogy a tanulás és család mellett mennyi idő jut rá. Itt persze mindenki az amerikai focira van rápörögve, az itteni stadion 80.000 fős. Az egyetemi csapat - Florida Gators - a főnököm szerint elég penge. Márpedig ha valaki, akkor ő otthon van a témában.  

Mindenképpen ki fogunk majd menni egy meccsre. És egy baseball meccsre is. Otthon régen voltam pár meccsen, de azok olyanok voltak, hogy a hölgyek egy pulóvert simán megköthettek volna a játék alatt. Remélem itt pörgősebben dobálnak-ütögetnek-szaladgálnak.

Időjárás jelentés: hát erről leginkább azt tudom mondani, hogy kurva meleg van és párás az idő. Ha az ember csak úgy áll egyhelyben az árnyékban, akkor még jó, de napon mozogni már gyilkos. Klíma persze van minden épületben, a szobák hűvösek, csak az épület mögötti klímaberendezések okádják magukból a forró levegőt... kezdem érteni, miért vonakodtak az amerikaiak a kiotoi egyezmény aláírásától. Valamelyik nap több mint 106 fokot mutatott a hőmérő, ami több mint 40 C fok. A Voyagerben át lehet váltani C skálára is, tegnap este 9-kor 29 C fok volt. Ma viszont volt nagy zivatar. Le is hűlt az idő 25 fokra és rengeteg eső esett. Így:

Rövid idő múlva a levegő újra felmelegedett és még nagyobb lett a páratartalom. Az iszonyat mennyiségű vizet kis motelhotelünk vízelvezető rendszere sem volt képes maradéktalanul elnyelni:

Briggel úgy érezzük, hogy azért lassan kezdünk hozzászokni az itteni időjáráshoz. De akkor is kurva meleg van.

Volt ám búcsúzkodás is. Egy csütörtökön a gyári kollegákkal, ahonnan máig nem értem hogyan sikerült épségben hazaérnem a kétkerekű paripámon. Mindegy is, jó volt.

És volt egy a barátokkal egy Buda környéki zsákfaluban, egy zsákutca leges-legvégén. Itt készült - az esemény vége felé - a következő homályos és sötét kép.

 Holnap indulunk.

Hello

A blog hamarosan indul. Részletesen be fogok számolni az előkészületekről. De az indulásig hátralévő időben valószínűleg nem lesz sok bejegyzés.