Azon agyalunk Briggel, hogy miért mi vagyunk az egyetlen gyerekesek, akik használják a parkot, a játszóteret. Mikor beköltözés előtt idejöttünk szétnézni és megláttuk a rengeteg játékot, ami a házak körül fetreng, nagyon megörültünk, hogy Tátinak lesz kivel játszani. Aztán mikor ideköltöztünk csalódnunk kellett, a játékok gazdái nem kerültek elő. Eleinte Tátit letiltottuk az idegen játékokról, mondván: az másé, engedély nélkül ne használjuk. De nem volt kitől engedélyt kérni. Brig nagyon találóan azt mondta, hogy ezek szellemjátszóterek. Nyilván a nagyobb gyerekek az egyetem indulásával oviba, iskolába kényszerülnek, de tudjuk, hogy vannak picik is, akik bent vannak egész nap. Gyakran 2 órát is kint vagyunk és csak annyit látunk, hogy kijön egy koreai az apartmanjából, elsunnyog a buszmegállóig a fal mellett, azt kész. Vagy egy házaspár az autóig. Van pár kivétel persze, de sajnos ritkán tudunk együtt játszani másokkal. Reméljük ez nem lesz mindig így, legalábbis mi megpróbálunk változtatni rajta. A korábban látogatott játszótérre is el tud Brig menni, ott azért mindig volt valaki. Ezen kívül szombaton megyünk kipróbálni valami játszóház-félét.
Komplex feladat a szellemjátszótér: csőben labdával kúszás.
Egy gazdátlan játékon.
