Mivel a Busch Gardens-ben olyan jegyet választottunk, amivel 8$ ráfizetéssel el tudtunk menni egy másik parkba is, és 23.-kára, keddre szép időt ígért a meterológia, így reggel felkerekedtünk, és irány Orlando, ami kb olyan távolságra van tőlünk mint Tampa.

11 körül megérkeztünk, már a parkalóhoz is kígyózó sorokban várakoztak az autók, aztán a bejáratnál újabb sorbanállás a csomag- és ujjlenyomat ellenörzés előtt. Itt elsősorban az előadásokra koncentráltunk, a bejárat után szereztünk térképet, amin rajta voltok az előadások időpontjai is. 

Az első utunk a Shamu Stadiumba vezetett, ide is nagy tömegek érkeztek, az előadás kezdete előtt 15 perccel már nem kaptunk helyet egymás mellett, de azért közel ültünk egymáshoz. Táti az előadás megkezdése előtt még unottan ült az ölemben.

Aztán szerencsére gyorsan elkezdődött a show, és elállt a lélegzetünk.

Táti nagyon boldog volt, bár Miki szerint csak a stadionban lévő jó hangulat miatt pörgött fel, szerintem nagyon tetszettek neki a gyilkos bálnák.

Az előadás alatt végig azt kommunikálták, hogy a gondozók mennyire szeretik a bálnákat, úgy tanítják be őket, hogy megkérik csinálják ezt vagy azt, nem parancsolnak nekik, nincs kényszer. Mindenhol voltak haltartó dobozok, és folyamatosan jutalmaztak. 

A kivetítő is folyamatos mozgásban volt, közben közelről mutatatta az előadást.

Az első sorokban kint volt a figyelmeztetés, hogy valószínűleg el fogsz ázni, ha odaüllsz. Mi erre nem is vállalkoztunk, mert 22 fokban azért ez nem kellemes... Voltak nagyon felkészültnek tűnt emberek esőkabátban, akik bevállalták, hogy oda ülnek, de azért ezekben a sorokban akadtak üres helyek. 

Aztán jött a fröcskölés, kiderült az esőkabát nem ér semmit, mert a nadrágjuk, cípőjük ugyan olyan vizes lesz. Még mi is kaptunk egy kicsit, pedig jóval feljebb ültünk. 

Aztán egy pár búcsú pozíció után jött az elköszönés. Ami furcsa nekünk, hogy az amerikaiak már az előadás vége előtt elkezdenek elszivárogni, a végén pedig mindenki felpattan, senki nem marad tapsolni...

Utána a jegesmedvéket terveztük megnézni. Fél órát kellett sorban állni, mert ugye a jegesmedve az északi sarkon lakik, ahol a télapó is, aki itt a karácsonyi ajándékokért felelős. Mielőtt a túra indult volna levetítettek egy rajzfilmet a témában. Minket teljesen lekötött, azt hittük Tátit is, de 5 perc múlva már aludt is. Pedig nagyon szereti a brummokat. Azért sokat nem vesztett, mert a jegesmedve is aludt, nem sok látszódott belőle. Volt karácsonyfa meg télapó, de ez minket nem érdekelt. Ja meg jég és hideg. A kijáratnál árultak forró csokit, amit nagyon megkívántam, vettünk is egyet, de sajnos ihatatlan volt, annyi cukrot tettek bele. Pedig azt hittem, hogy én édesen iszom a forró csokit. Hát ennyit az amerikaikak izléséről...

Mikor kiértünk Táti folytatta az alvást a babakocsiban, Miki pedig felült a Manta nevű hullámvasútra. Sajnos pocakosokat nem engednek fel ezekre, úgyhogy valamelyik parkba vissza kell mennünk nyáron. A hullámvasút alatt várakoztunk, megpróbáltam fényképeket csinálni, de akárhogy álltam szembe sütött a nap. Szemfülesek azért ki tudják szúrni az első sorban Mikit.

Közben Táti is felébredt, és érdeklődve figyelte a hullámvasútat.

A következő utunk az oroszlánfóka és rozmár stadionba vezetett. Ettől a produkciótól semmit nem vártam, gondoltam egy oroszlánfóka nem csinál semmit, majd biztos az emberek fognak valamit marháskodni. De tévedtem. A három közül ez volt a legjobb előadás. Mi időben érkeztünk, amíg telt a stadion egy kalóz bohóc szórakoztatta a nagyérdeműt az újjonan érkezők kárára.

Már az ajándékboltban kiszúrtuk ezt az óriási plüss bálnát, és nem tudtuk, hogy ki lehet az az idióta, aki megveszi. Íme a stadionba megérkezett az emberiségnek ez a példánya is, hátán cipelve a zsákmányt.

Aztán elkezdődött az előadás. Az oroszlánfókák úgy követték a gondozókat, mint a kutyák, felszólításra kiabáltak is, vagyis valami furcsa bömbölő hangot hallattak.

Az előadás díszlete egy kalózhajó volt, a kalózok kikötnek, kincset keresnek, közben egy jól képzett vidra eltünteti a térképet.

Az oroszlánfókák kezet fognak.

Majd jön az ebéd, ahol az a feladat, hogy ne vegyék el a halat, amíg nem szól a gondozó, persze folyamatosan csalnak, amint az ember elfordul, elveszik az ételt, és hülye fejet vágnak hozzá. Nagyon édesek.

Az egyik fókával még a közönséghez is kimennek, egy kislány még kezet is foghat vele. Aztán kiszúrnak egy nagydarab férfit, felkérik segítőnek, megengedik, hogy csináljanak egy közös képet a fókával. A fóka persze teljes erőből hátbafröcsköli az embert fényképezés közben, a közönség teljes megelégedésére. Úgy láttuk, kárpótlásul kapott valamilyen kupont.

Itt is folyamtosan hallal jutalmaznak, mindenhol vannak haltartó dobozok.

A végén megérkezik egy hihetetlen nagy zsírtömeg, aminek nem találtam meg a magyar nevét, angolul walrus.

A show végén itt sem marad tapsolni a közönség, pedig az emberek és az állatok is nagyon jók voltak, bár volt egy pár baki, az egyik csaj például fél percig röhögött és nem tudott megszólalni, de ez csak még emberibbé tette az egészet.

Előadás után siettünk a delfin show-t megnézni, itt nem mutattak akkora barátságot a delfinekkel, az előadáson voltak kiöregedett műugrók és tornászok, akik tovább színesítették a show-t. Az előző két műsor után, ez már nem volt nagy durranás.

Utána még Miki felült egy hullámvasútra, elég sokat kellett várnunk rá, mert persze itt is az első sorban akart utazni. Kifele még megnéztük a pingvineket, és a cápák akváriumát.