Az Uram rámparancsolt, hogy most már aztán írjak a blogra, úgyhogy megpróbálom összeszedni magam.
Először írok a bulikról. Voltunk babazuhany partin, ami egy egész jó találmány a babacuccok olcsó beszerzésére, a terhes nőknek szervezik az utolsó hónapokban. Rachel január végére várja a 2. lányát, a partiba kizárólag nőket hívnak, azért Benedeket szerencsére beengedték. Rachel regisztrált a Walmartnál és a Targetnél, azaz a helyi hipermarketeknél, választott egy csomó értelmetlen dolgot, amire szüksége lesz vagy nem lesz az elkövetkezendő időben. Ez olyan mint nálunk a nászajándék lista. A partira szép rózsaszínbe díszítették a közöségi termet, volt rózsaszín torta, rózsaszín lufik, rózsaszín terítő, rózsaszín minden...
Itt állítólag ha lányról van szó, csak rózsaszínben lehet látni mindent. Amikor hazaértünk azért gyorsan ellenőriztem, és lehet kapni nem rózsaszín lány ruhákat is neten, bár kétség kívűl kissebbségben vannak.
Volt pár fajta játék, először mindenki kapott egy rózsaszín csipeszt, és ha valaki kimondta a "baby" szót, el lehetett venni a csipeszt. A parti végén az nyert, aki a legtöbb csipeszt gyüjtötte össze, azaz legtöbbször volt szemfüles, amikor valaki elkottyantotta "baby", ő viszont vigyázott rendesen a szájára. Aztán mindenki kapott egy spárgát, amivel meg kellett saccolni a kismama derékbőségét. Aztán jött a csokiteszt. Különböző csokikat szétkentek pelenkába, majd összetekerték, és ki kellett találni, hogy milyen csoki van benne. Mivel Benő pelenkája is pont ilyen szokott lenni kiadós kaka után, sajnos ebben a játékban nem tudtam részt venni. Aztán jégkockába fagyasztott műanyag játékbabát kellett előcsalni, a leggyorsabb szülés nyert.
Majd jött az ajándékbontás. Az áruházak nyilvántartásába valami hiba csúszott, mert több dologból is kapott kettőt, rengeteg cumis üveget, űvegmosót, üveg melegítőt, üvegfertőtlenítőt, pár kizárólag rózsaszín ruhát. Nem igazán értettem az ajándékválasztás lényegét, mert Rachel Estert, a nagyobbik lányát 2 éves koráig szoptatta, így nem tudom mikor lesz neki szüksége ennyi cumisüvegre, de ő tudja. Az elgondolás egyébként nem lenne rossz, a családok így megússzák a kezdeti kiadások egy részét.
A következő parti a családi hét keretében került megrendezésre a falu vezetése által, így erre mindenki hivatalos volt, bár az ilyen partikra mindig ugyanazok az arcok járnak. Sok a faluban a ferdeszemű, ők pl sosem jönnek, de a jobb arcok azért ott vannak. Először volt egy kis vacsora, aztán Bingót játszottunk, majd összecsomózós játékot. Utána mindenki maga választott a különböző számítógépes (Wii és Guitar Hero) és társasjátékok közül. Miki baseballt és teniszt játszott, Tati énekelt, én dominóztam.
A pulykavacsorán már csak Miki tudott részt venni, mert Benedek lebetegedett. Az utolsó szombaton a fiúk Sarah, az 1 éves brazil kislány születésnapját ünnepelték, én egy multikulti csajbulin tömtem a hasam édességekkel.
Vissza a betekségekhez. Amióta itt vagyunk úgy érezzük, állandóan betegek vagyunk, gondolom nem vagyunk hozzászokva az itteni vírusokhoz. A hasmenést, megfázást már fel sem vesszük. Thanksgiving előtti pénteken Táti belázasodott, hívtam is az orvosi rendelőt, de a 38,9-os láz nem volt elegendő egy időponthoz. Szerencsére szombaton is nyitva vannak, úgyhogy újból próbálkoztam, bár a láz lement, de szörnyű éjszakánk volt. Végül kérésünkre megmutatta, hogy a szája fáj, így már pénteken szinte biztosak voltunk benne, hogy ugyanazt a betegséget kapta el, amit pár héttel korábban Elliot a francia kisfiú, és 1 hónappal korábban Linda a kínai szomszéd kislány is. Azért elmentünk az orvoshoz, és a gyanú beigazolódott, Tátinak kéz-láb-száj betegsége volt. Ez kb ugyan az, mint a szarvasmarháknál a száj és körömfájás, bár nem terjed emberről állatra és fordítva. Mindenesetre elég fájdalmas, főleg az evés-ivás. Benedek szerencsére gyorsan túlesett rajta, vasárnapra már teljesen jól volt. Az orvosnál, miután sikerül időpontot kapni, teljesen profi az ellátás, nem kell sokat várni, általában 2 nővér dolgozik 1 orvossal, szombaton azt hiszem, csak 1 orvos volt bent. A nővér szólít, súlyt, lázat mér, felveszi az adatokat, megnézi, hogy kb mi lehet a baj. Aztán jön az orvos, megerősíti a diagnózist, elmondja, leírja a teendőket stb.
Hétfőre Miki és én lettünk rosszul, először azt hittem mi is elkaptuk Benedektől. A doktor szerint fejfájás és torokfájás tüneteket okozhat a vírus a felnőtteknél is. Az én lázam megállt 37.5-nél, és másnap reggelre el is múlt fejfájásostúl, Miki 38.5-ig meg sem állt, így ő elment az orvoshoz, ahol takonyból kimutatták a H1N1-et. Szerencsére kedd estére egy kis torokfájáson kívűl már ő is viszonylag jól volt. Én szerencsére nem tudom, melyik betegségen estem át.
A hétköznapok jól telnek, Tatinak sok barátja van már, mindig lehet valakivel kint lógni, vagy átjönnek hozzánk, sokszor még ebédre is itt ragadnak a népek, vagy mi megyünk más lakását leamortizálni, ha rossz idő van. A két legjobb barátja Iva (USA) és Daniela (Uganda), bár a csajok néha rendesen féltékenyek egymásra, ha mindketten ott vannak. Ivát már az ágyunkba is bevitte (kicsit korán kezdi), aztán megmutatta neki a saját fekhelyét is.
Danielával jól lehet gyurmázni, és a koreaiaktól kölcsönvett babakocsi is kényelmes, bár egy kicsit kicsi.
Kint is nagyon jól elmakkolnak, Tátinak elképesztő ötletei vannak néha, például szuper dolog falevelet szórni a csatornába, a felfordított autóról ugrálni, vagy a villanyszerelők álltal elkerített részre bemászni. Szerencsére ezekre a dolgokra rá tudja venni a többieket is (kivétel az autóról ugrálás, az már a csajoknak túl extrém). Az idő nagyon változó, általában 20 fok körül van a nappali hőmérséklet, aztán vannak hidegebb napok, amikor kell a kabát, pulcsi, és ígyis majd megfagyunk, aztán a következő nap jön a meleg és el lehet lenni egy szál rövidnadrágban. Benedek nem szokta meg a kabátot, amikor hideg van, kész harcot kell vívni a felvételéért.
Azért egyedül is nagyon jól elvan, segít a főzésnél, hozza a széket, előveszi a fakanalat, megsózza a teát, pacsál a mosogatóban. Ha szerencsém van, bebújik a szekrénybe és 1 percig bent is marad.
