Intenzíven indult az új év. Az IRF ösztöndíj részeként 10 napra Washington D.C.-be utaztam. A program célja egyrészt az, hogy megismerjünk a többi IRF diákot, találkozzunk pár szakemberrel és kicsit belelássunk az itteni útügyi vezérlésbe. A másik cél, hogy részt vegyünk az itteni legnagyobb közlekedési konferencián, a Transportation Research Board (TRB) éves ülésén.

A félév január 5-én kezdődött, de Hiro (a japán IRF ösztöndíjas) és én másnap hajnalban már az orlando-i reptér felé autóztunk, hogy felszálljunk a Washingtonba tartó járatra. Kora délután érkeztünk a Dulles reptérre (Ez Virginia-ban van. Ami még érdekes, hogy a terminálok között fel-le mozgatható karosszériájú, hatalmas kerekű buszok szállítják az utasokat. Ilyen ocsmány járművel ritkán találkozik az ember), ahonnan busszal, majd metróval mentünk be a belvárosi szállásunkra. A vacsora előtt még kobászoltunk egyet a Fehér-ház környékén. Ott az ablakok mögött egy barack szervezi a világot.

Ja igen, a pajtások: összesen 17-en voltunk, mexikói, hondurasi, amerikai, iráni, afgán, japán, costa ricai, brazil, kínai, indiai, dél-koreai diákok. Egy kivétellel (Southampton, UK) mindenki amerikában tanul (Texas, Virginia, Nebraska, Columbia, Ohio, Arizona, Illionis és Florida). A Purdue-ról idén nem volt senki. Szóval minden szempontból elég vegyes társaság volt. Bal szélen a magyar versenyző.

Elég intenzív programot állítottak össze a szervezők, majdnem minden nap korán keltünk és este értünk vissza a szállodába. Utána meg ugye a kiscsoportos foglalkozások némi itallal vegyítve. Voltunk a Capitolium-ban (itt ülésezik a képviselőház és a szenátus), egy kutatóintézetben (mint kb a KTI otthon), a Világbankban, ilyen-olyan szakmai szövetségek és tömörülések székházaiban, fogadásokon, hídépítő versenyen, szakmai kiránduláson és a TRB-n. Hétvégén majdnem szabad program volt. Itt van egy puccos fogadás:

Ez a Capitolium.

Ez meg a Világbank belseje.

Washington egyébként nagyon kellemes város. Nincsenek felhőkarcolók, a forgalom is elviselhető, van több metróvonal, buszok és parkok. Egészen európai.

A metrót elég sokat használtuk. Szerintem egy városról sokat elárul az, hogy milyen a tömegközlekedése és milyen nehéz (vagy könnyű) jegyet venni pl a metróra. Washingtonban elég jól megoldották a feladatot. A jegy ára a távolsággal arányosan változik, és függ az utazás időpontjától is. Jegyet csak automatából lehet venni, természetesen kártyával is lehet fizetni, az otthoni hajléktalannak álcázott ellenőröket itt kapuk helyettesítik. Minden logikus, érthető. Jó lenne egyszer otthon is valami hasonló. Az autók is normálisabbak, mint Floridában. Nincsenek értelmetlen pick-upok, helyettük nagy számban jelennek meg például az értelmiségi középre marketingelt svéd kombik. Meg persze a rengeteg fekete kormányzati autó, testőrrel, villogóval, néha kísérettel.

Szinte az összes múzeum ingyenes, és egymáshoz nagyon közel vannak. Én a repülési- és űrrepülési, valamint holokauszt múzeumba mentem el. Mindkettő pompás volt. A repülősben egy napot simán el lehet tölteni: csomó eredeti űrhajó és repülő van, szimulátor, imax mozi.

A holokausztról egy átlag európai (sajnos) elég sokat tud, itt nekem nem volt annyi újdonság, de ettől függetlenül nagyon-nagyon jó volt a kiállítás.

Voltunk állatkertben is (szintén ingenes): itt a fő attrakciót a pandák jelentik. Mikor ott jártunk a hideg idő ellenére éppen párosodni volt kedvük, nem kis derültséget okozva. Rajtuk kívül persze nagyon sok fajta állat van, kb. hozza a budapesti színvonalat. Itt van például ez a Lapátfülű Minisárkány.

Na kicsit szakmai programok. A törésteszt: egy 8-9 tonnás teherautót próbáltak átvezetni az acél kerítésen 50 mérföldes sebeséggel. Hát nem ment át rajta, inkább rommá tört. Itt még éppen csak megpöccinti a kerítést.

Itt meg már durván alakváltozik mindkettő. 

A kínai notebook persze mindent túl él (gyengéknek: csak az adatokat töltik le).

Az intézetben megnéztünk még többek között egy profi szimulátort. Egy rendes autóba kell beülni, a megszokott módon vezetni, de az utat és a tájat 3 mega projektor vetíti elénk a közel félkör vászonra.

A vezérléshez volt vagy 2 tucat számítógép. A szimulátorral tudják tesztelni, hogy a különböző techinkai megoldások (útburkolati jelek, táblák, vonalvezetés, prizmák, stb.) mennyire hatásosak. Egy nagyon egyszerű példával demonstráltak: éjszakai vezetés egy éles balkanyarban: először semmi biztonságot növelő eszköz nem volt, majd folyamatosan pakolták fel a fényvisszaverő útburkolati jeleket, prizmákat, majd LED-es villogó fogpiszkálókat. A valóságban az egyes megoldások közötti különbség emberéletekben mérhető, szóval nem mindegy. Ugyan ezzel a szimulátorral tesztelték ezt a fajta új csomópontot is.

A TRB-n voltam a kaliforniai gyorsvasút-hálózat építéséről szóló előadáson, ami után kimentünk a washingtoni pályaudvarra és megnéztük a főváros és Boston között közlekedő gyorsvasutat. Ez nem volt egy nagy durranás (otthoni IC szintű kocsik, csak kicsit gyorsabbak), Európa ezen a téren ugye jóval fejlettebb (na nem a MÁV-ra gondoltam!).

Ott állt mellette egy hagyományos szerelvény is. Ennek olyan az utolsó kocsija, mint régen a western filmekben. Lehet róla lövöldözni az indiánokra.

Beültem még pár szekcióra: egyszer rosszul választottam (90%-ban érthetetlenül beszélő kínai előadók, két méter hosszú differenciál-egyenletek, 4-5 perces előadások, esélyed sincs megérteni) és fejvesztve menekültem, de egyébként nagyon színvonalas volt. Az rendezvényen több, mint 10.000 résztvevő van, 600 szekció, 3.000 előadás, 4 helyszín, rengeteg terem és persze iszonyat mennyiségű információ. Tényleg el lehet veszni.

Meglátogattuk a város legújabb hídját. 1800 méter hosszú VB, egy kis része acél, mert az nyitható. Összesen 2-2 pályából áll, irányonként 6 sáv + leállósávok. A sávok felosztása: Külső 3 sáv helyi forgalom számára mindkét oldalon leállósávval, ettől New Yersey elemekkel van elválasztva a belső három sáv, amiből egy a jövőben HOV (azoknak az autóknak, amiben nem egyedül utaznak) sávvá alakítható. Itt is mindkét oldalon van leállósáv. Van járda is. Íme pár kép Krizsi Bácsinak.

Ha már híd, akkor nem hagyom ki a hídépítő versenyt sem. Minden csapat kapott $20-t, abból kellett ehető, 2x2 sávos hidat varázsolni. Mi bagett-keksz öszvérszerkezetet építettünk, lasagna burkolattal, variálható kockacukor elválasztó elemekkel és gumicukor útburkolati jelekkel. Sajna ez csak a második helyre volt elég. A nyertes híd valóban pompás szerkezet volt, de ők kötelet is használtak. Ismét a bal oldalon (mindig az a bal!) a kissé csalódott magyar versenyző, mellette a heavy metalos indiai, majd kínai kisasszony és Mr Bullshit az Egyesült Államokból.